Auguszta napja van. | 2024.03.29

Mabisz: az elmúlt tíz napban közel 13 ezer kárt jelentettek a biztosítóknak 

2017-06-30 19:10:00

 A múlt szerdai, június 21-ével kezdődő viharos időszak kezdete óta közel 13 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, a károk becsült értéke meghaladhatja az 1,8 milliárd forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel, pénteken.

    A Mabisz közleménye szerint a legtöbb káreseményt Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették, és kiemelkedően sok bejelentést regisztráltak Kecskemétről és környékéről.
    A legtöbb bejelentés vihar, jégverés és - kisebb mértékben - villámcsapás okozta károk miatt érkezett a társaságokhoz. Az erős szél sok helyen megbontotta a tetőket, a jég különösen a palatetőkben tett károkat. Az erős szél fákat döntött ki, ami az ingatlanokban és a kerítésekben is kárt okozott.
    Súlyos károk keletkeztek a mezőgazdaságban, a betakarításra váró, még lábon álló terményekben és a veteményesekben is, nem egy helyen a diónyi nagyságú jég a gépjárművekben, elsősorban azok karosszériájában tett kárt. Több biztosítónál meggyorsították a kárrendezést, átcsoportosították a különösen érintett területekre a kárfelmérőket.    
    A közleményben kitérnek arra: Magyarországon az év leginkább viharokkal, felhőszakadásokkal tarkított időjárása a május-augusztusi időszakra esik. 2010 és 2015 között ezekben a hónapokban összesen több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosító társaságok, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg megközelítette a 70 milliárd forintot.
    Az elmúlt évek május-augusztusi hónapjaiban mért adatok alapján egy biztosított lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forint összegű kárt okoztak a nyári viharok és esőzések. 
    Az elmúlt évtized legviharosabb, illetve súlyos árvizekkel sújtott éve a 2010-es esztendő volt, abban az évben május eleje és augusztus vége között 312 ezer biztosított ingatlanra 30 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki a biztosítók.
    A Mabisz adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok mintegy 73 százaléka rendelkezik biztosítással.  
    Magyarországon egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, havi 2-3 ezer forint díjért köthető. A piacon 13 biztosító 40 különféle típusú szerződése ma is elérhető - olvasható a Mabisz közleményében.
    Az Aegon Biztosító az MTI-vel azt közölte, hogy június 21-26.  között összesen 4835 lakossági és 98 vállalati kárbejelentés érkezett a biztosítóhoz. Az ügyfelek által becsült kárösszeg 626 millió forintot ér el,  az átlagkár 129 ezer forint. Péntek reggelig összesen 3316 kárt rendeztek - tudatta az Aegon.