Gedeon napja van. | 2024.03.28

Újra a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták

2017-06-26 12:02:33

Idén is a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat hétvégén sorra kerülő budapesti futamán.

    A viadal hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, a pályát az eddig megszokottak szerint ismét a Duna felett, a Lánchíd és a Margit-híd közötti szakaszon alakítják ki.
    Besenyei Péter korábbi versenyző, a sorozat egyik ötletgazdája leszögezte, a résztvevő pilóták a világ legjobb műrepülői, nekik nem jelent extra veszélyt a híd.
    "Bármi lehet veszélyes, ha nem megfelelő felkészültséggel és rutinnal állunk hozzá. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez egy különleges lehetőség a pilótáknak, egy kis plusz figyelmet is igényel" - jelentette ki.
    A két éve visszavonult Besenyei elmondta, a versenyzés hiányzik neki, s nagyon várja a lehetőséget, hogy a viadal előtt kalibrációs repülést végezhessen a pályán, illetve bemutatót tarthasson a közönségnek. A sorozat 2003-as bajnoka bemutatta a repülés során viselt tűzálló overallját is.
    Clemens Jaeger repülési és sportigazgató kiemelte, a budapesti futam különleges kihívás a pilótáknak és a szervezőknek is.
    "Előbbieknek azért, mert nem csupán a pályára, hanem a Lánchíd alatti átrepülésre is figyelniük kell, nekünk pedig a folyóra telepítés jelent izgalmas feladatokat" - fejtette ki. Hozzátette, ikonikus helyszíne a vb-sorozatnak a magyar főváros, ahonnan a következő versenyhelyszínre, Kazanyba szállítják majd át a repülőgépeket.
    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy Magyarország már 11. alkalommal rendez futamot a Red Bull Air Race sorozatban. 
    "Méltán mondhatjuk, hogy ez a világ leglátványosabb futama. A belvárosi viadal kuriózum versenyzőknek, szervezőknek és nézőknek egyaránt" - fejtette ki. Hangsúlyozta, az idény a bajnokság közepén jár, hiszen a nyolc viadalból a negyedikre kerül sor Budapesten.
    "Bízunk benne, hogy idén sikerül jó versenyt rendezni. Tavaly a szél és a magas vízszint nehezítette a dolgunkat, reméljük, hogy idén megfelelő lesz az időjárás" - fogalmazott Gyulay Zsolt. Kitért arra is, hogy a magyar honvédség közel száz katonája biztosítja a pontonrendszert.
    A holtversenyben éllovas Martin Sonka közölte, az idei szezon elég jól alakul, de tökéletes versenyhétvégéjük nem volt még. 
    "Remélem, hogy ezúttal összejön, és megszerzem a második győzelmemet is" - jelentette ki a 39 éves cseh versenyző. "A szakszolgálati engedélyünk elvesztésével járna, ha engedély nélkül repülnénk át egy híd alatt. Jó, hogy erre most legálisan, ellenőrzött körülmények között van lehetőség" - mondta Sonka, aki megnyerte a szezonnyitó viadalt Abu-Dzabiban, Budapesten pedig harmadikként zárt két éve. Kiemelte, a nehézség más pályákhoz képest az, hogy kevesebb idő van rákészülni az első kapura.
    A kísérőprogramokat követően a szombati szabadedzés 13.50-kor, a selejtező 16 órakor kezdődik. A vasárnapi első fordulóra 14 órától kerül sor, majd 16 órakor kezdődik a legjobb nyolc, 16.30-kor pedig a legjobb négy pilóta vetélkedése.