Auguszta napja van. | 2024.03.29

Elfogták egy uniós támogatással kapcsolatos szegedi csalás gyanúsítottját

2017-06-23 11:08:00

Elfogták egy a Szegedi Vadaspark területén, de az intézménytől függetlenül uniós támogatással épült játszótérrel kapcsolatos csalási ügy régóta szökésben lévő gyanúsítottját - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

    Serfőző Katalin közölte: az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás gyanúja miatt indult eljárás. 
    A gyanú szerint a Szegedi Vadaspark területén épült játszótér kialakítására és üzemeltetésére 2013-ban jogosulatlanul vettek igénybe mintegy 185 millió forint hazai és európai uniós támogatást. A projekt tényleges bekerülési értéke ugyanis a támogatási szerződésben szereplő költségeknek csak 15-20 százaléka volt.
    A gyanú szerint a bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése érdekében a gyanúsítottak fiktív szerződést kötöttek az eddig szökésben lévő férfi által működtetett liechtensteini gazdasági társasággal.
    Az ügy két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását már korábban elrendelte a bíróság. Harmadik társuk ellen nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki. Ennek eredményeként Liechtensteinben őrizetbe vették, majd átadták a magyar hatóságoknak a pénzmosással gyanúsított békéscsabai férfit.
    A főügyészség indítványozta az őrizetben lévő férfi előzetes letartóztatását.