Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kormány: az Egyesült Államokban a Soros-szervezetek nem tehetnék azt, amit Európában

2017-06-20 17:58:00

Az Egyesült Államokban a "Soros-szervezetek" soha nem csinálhatnák azt, amit Európában; az amerikai külügyminisztérium nyilatkozata újabb éles példája a kettős mércének, hiszen Amerikában sokkal szigorúbb törvény van érvényben, mint Magyarországon - közölte a Kormányszóvivői Iroda kedden az MTI-vel.

 

    A Kormányszóvivői Iroda arra reagált, hogy az amerikai külügyminisztérium aggodalmának adott hangot a honlapján nyilvánosságra hozott közleményében a magyar Országgyűlés által a múlt héten elfogadott civil törvény miatt, mondván: "a jogszabály méltánytalan terhet ró a civil szervezetekre, amelyek a korrupció ellen és a polgárjogok érvényre juttatásáért küzdenek".
    A Kormányszóvivői Iroda azt írta: a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény miatt kezdettől tart "a Soros-szervezetek hathatós közreműködésével egy hazug, dezinformációs kampány" a nemzetközi médiában. Úgy fogalmaztak: sajnálattal látják, hogy még az amerikai külügyminisztériumot is "sikerült megtéveszteni". 
    Úgy folytatták: ha hiteles képpel rendelkeznének a már kihirdetett törvényről, akkor tudnák, hogy a magyar törvény éppen amerikai mintára - a FARA-törvény, azaz a külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló törvény (Foreign Agents Registration Act) alapján - született, de "jóval enyhébb" annál. Az Egyesült Államokban 1938 óta regisztrálniuk kell magukat a külföldi támogatású szervezeteknek - olvasható a közleményben. 
    Hangsúlyozták: az amerikai szabályoknál jóval enyhébb magyar javaslat az egyesülési jogot, illetve a civil szervezetek működését "semmilyen módon nem veszélyezteti". Jelezték, a törvény egyetlen újdonságot tartalmaz, azt, hogy átláthatóvá kell tenni a szervezetek külföldi támogatását, ahogy az Egyesült Államokban is történik. 
    Közölték: szeretnék, ha mindenkinek látható lenne, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek "külföldi pénzekből és idegen érdekeknek megfelelően" próbálják befolyásolni a magyar közéletet és a magyar bevándorláspolitikát. A törvény megalkotását "a magyar emberek elsöprő támogatása kíséri", a nemzeti konzultáción a válaszadók 99 százaléka támogatta elfogadását - írták.