Emma napja van. | 2024.04.19

Kósa: a teljes ellenzék a korrupció pártjára állt

2017-06-14 11:49:45

A Fidesz frakcióvezetője szerint a teljes ellenzék a korrupció pártjára állt azzal, hogy nem szavazta meg az átlátható párt- és kampányfinanszírozással kapcsolatos törvénymódosítást szerdán a parlamentben.

    Kósa Lajos budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az ellenzék egységesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy Magyarországon a korrupciót ne lehessen rendszerszinten megállítani és a feketefinanszírozásnak engedett szabad utat. Az ellenzék minden, a korrupcióval kapcsolatos kijelentése innentől kezdve hiteltelen - jelentette ki.
    Kifejtette: be akarták zárni azt a kiskaput, egy pártot úgy lehessen burkoltan támogatni - "ahogy például Simicska Lajos milliárdos a Jobbikkal teszi" - hogy valamilyen szolgáltatást vagy árucikket mélyen a piaci ár alatt tesz elérhetővé. Ez támogatás, csak nem pénzben - magyarázta, példaként hozva: ugyanez a helyzet, ha valaki autót vesz és annak árából 5 millió forintot engednek.
    A kormánypárti politikus azt mondta: az eddigi intézkedéseik - például a pártirodák piaci áron bérlésére vonatkozó szabályozás - az ilyen burkolt támogatásokat akarták bezárni.
    "Az, amit a Jobbik és a Simicska birodalma csinál, az egyszerű bűncselekmény, minimum áfacsalás, de többről is lehet szó" - értékelt, hozzátéve: a Jobbik egyetlen mondata sem volt igaz az plakátkampánya kapcsán, sem a darabszám, sem az ár, sem a hitelre vonatkozó közlések.
    Ez nem más, mint egy milliárdos felvásárolja az egyik parlamenti politikai pártot - vélekedett Kósa Lajos, kijelentve: ez meg kell akadályozni, ellenkező esetben néhány milliárdos is ezt teszi és nem a közjó, választópolgárok érdeke fog dominálni.
    Úgy fogalmazott: a Fideszt nem lehet felvásárolni, ugyanakkor lehet, hogy az ellenzék most tette ki a nyakára az árcédulát, hogy "itt vagyok, olcsó vagyok, várom az ajánlatokat".
    Közölte azt is, nyitottak arra, hogy ősszel visszatérjenek a kérdésre és egyezségre jussanak, mert a most feles többséggel elfogadott passzusok így nem működőképesek.
    A fideszes politikust faggatták arról is, nem tartja-e soknak, hogy sajtóhírek szerint 4,2 milliárd forintba került az Állítsuk meg Brüsszelt kampány. "Ötmilliárd forint felett engedjük be a 200 ezer migránst, mert túl sok?" - tette fel a kérdést, kiemelve: Magyarország függetlensége "nem árban, pénzben, kilóban és aranyban mérhető".
    Megkérdezték arról is, hogy egyes szervezetek bojkottálni akarják a civilek átláthatóságáról szóló jogszabály előírásait. Azt felelte: az országban 60-65 ezer civil szervezet van és egy tucat tiltakozik az egész nevében, azok mindegyike erősen köthető Soros Györgyhöz. Miközben az átláthatóságról és a nyilvánosságról "papolnak", magukra nem vonatkoztatják - tette szóvá a frakcióvezető, hozzátéve: "ravasz, csak mi azt gondoljuk, hogy a magyar embereknek joguk van tudni", hogy mennyi pénzt kapnak külföldről és milyen szándékaik vannak.
    Egy esetleges polgári engedetlenségről szólva azt is megjegyezte: annak vannak szabálysértő és szellemes formái is, a jelen esetben sok innováció és intellektus nincs.
    A Fidesz politikusát kérdezték arról is, hogy a Momentum egy interjúban az MSZP "pénzelésével" vádolta a kormánypártot. 
    "Tescos nejlonzacskókba Rogán Antal és Szijjártó Péter gyűjti össze az ötforintosokat, és a Lázár János vezette pótos IFÁ-t megrakva állnak oda titokban Molnár Gyula és Botka László háza elé. Ott ezeket lerakják, név szerint Galván Tivadar, egy vasgyári munkás, illetve Tóbiás József. Ő román nejlonbugyikba rakja át a pénzt és így leplezi, mindez ott áll a garázs szerelőaknájában, amit egyébként Orionos, réginek látszó kartondobozokba borítanak" - érzékeltette a helyzetet Kósa Lajos, aki úgy fogalmazott: 35 452 tonna érmét szállítottak így le, azonban a jegybankelnök már jelezte, hogy nincs több ötforintos tartalékban.
    "Így tudjuk finanszírozni az MSZP-t, erre 100 ezer tonna ötforintosig vállaltunk garanciát" - jegyezte meg.