Emma napja van. | 2024.04.19

Ismét Várjátékokat rendeznek Szegeden

2017-06-13 15:47:00

Július 6-tól három héten át az egész család számára tartalmas programokat, köztük tizenöt színházi előadást kínál a Szegedi Várjátékok, melyen a szervező Pinceszínház saját produkciójában bemutatják a Gyerekrablás a Palánk utcában című zenés ifjúsági színdarabot.

    A fesztivál hagyományosan a legkisebbeknek szóló műsorral indul, délelőtt és délután mesék és bábelőadások várják őket - mondta a Varga Bálint szervező a programokról tartott keddi sajtótájékoztatón.
    Az előadások mellett számos ingyenes program: lovaskocsizás, ugrálóvár, népi játszóház szórakoztatja a családokat - tette hozzá.
    Vasárnap, 9-én Farkasházi Réka és a Tintanyúl Zenekar koncertezik a szegedi vár szomszédságában. A színésznő muzsikustársaival idén elnyerte a legjobb gyermeklemezért járó Fonogram díjat.
    A következő héten a várszínházi estéken két vendégelőadás érkezik Szegedre. A Spirit színház produkciójában július 13-án Szabó Magda egyik legnagyobb hatású regényét, Az ajtó színpadi adaptációját mutatják be Hegyi Barbara főszereplésével. Három nappal később Bengt Ahlfors Színházkomédia című vígjátékát játssza Ivancsics Ilona színtársulata, a darabot Koltai Róbert rendezte.
    Évtizedes hagyomány, hogy a szegedi Pinceszínház a Várjátékokon áll nyári bemutatójával a közönség elé, ez idén Nógrádi Gábor Gyerekrablás a Palánk utcában című regényének színpadi változata lesz. Egy budapesti kisfiú, Kondor Lajcsika kalandos történetének színházi adaptációját Janik László készítette el, a darab zenéjét Varga Bálint írta. A zenés ifjúsági színdarabot a július 21-i ősbemutatót követően még öt estén láthatja a közönség.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó