Emma napja van. | 2024.04.19

Lázár: 1,7 millió embert sikerült bevonni a kormányzásba

2017-06-01 17:04:14

A magyar kormány mintegy 1,7 millió emberrel folytatott párbeszédet, ennyi embert sikerült bevonnia a kormányzásba - értékelte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a most zárult nemzeti konzultációt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János visszautasította Soros György magyar származású amerikai üzletember brüsszeli kijelentését is, mert az szerinte igazságtalan Magyarországgal szemben, és súlyosan elferdíti a valóságot.

    A miniszter azt mondta, akik részt vettek a konzultáción, azok kiállnak a kerítés, a jogi határzár, az alacsony energiaárak mellett, illetve amellett, hogy a magyar parlament mondja meg, mennyi legyen az adó, a szociális segély, a munkahelyi támogatás, valamint az áram és a gáz ára.
    Jelezte, a párbeszédet fenn kívánják tartani, mivel számos ügy van a kormány előtt, például a kerítés miatt indított kötelezettségszegési eljárás.
    Ahelyett, hogy Magyarország Európa védelmében tett teljesítményét elismernék, az Európai Bizottság megtámadja Magyarországot, akik pedig nem teljesítették kötelességeiket, nem védték meg Európa határát, fejsimogatásban részesülnek - hangoztatta.
    Emlékeztetett arra, hogy a mostani konzultáción a korábbiakhoz képest jóval többen vettek részt.
    Megjegyezte azt is, hogy ez a szám, 1,68 millió jóval "túlnyúlik" néhány párt 2014-es választási eredményén, amikor a baloldali pártokra összesen 1,4 millióan, a Jobbikra csaknem egymillióan szavaztak.
    Lázár János beszélt azokról a hírekről, hogy német javaslatra jogállamisági követelményekhez kötnék a hozzáférést a felzárkóztatást szolgáló alapokhoz az unió következő költségvetésben. Németország az egyik legnagyobb haszonélvezője ezeknek a forrásoknak és ő követte el a legnagyobb alapjogi sérelmet azzal, hogy 2015-ben illegális migránsok millióit engedte be a területére, megszegve az európai határellenőrzési szabályokat - tette hozzá. Szerinte ugyanis az egyik legfontosabb jogállami kritérium a határvédelem.
    Parttalan és rendkívül káros lenne az erről szóló vita nem Közép-, hanem Nyugat-Európának - hangoztatta. Ha különböző kötelezettségek és jogok betartását vizsgálják, akkor az derül ki, számos nyugat-európai ország nem tartja be az EU jogát, miközben Kelet-Közép-Európa alapvetően betartja - mondta, jelezve, hogy szerinte ez a követelmény nem hiszi, hogy Magyarországnak jelentene igazi kihívást.
    Lázár János jelezte azt is, hogy nyártól Magyarország lesz a visegrádi országok soros elnöke és számos javaslata van a források igazságosabb, bürokráciamentes és átlátható felhasználására.
    Kitért arra, hogy a múlt heti NATO-csúcson vita volt az EU tagállamai, valamint az Egyesült Államok és Magyarország között a terrorizmus miatt. Az amerikai és a magyar álláspont szerint összefüggés van a terrorizmus és a bevándorlás között, közben jó néhány uniós tagállam ezt nem hajlandó tudomásul venni - hangoztatta.
    Szólt arról is, hogy Magyarország az Európa Tanácshoz, az ENSZ-hez, az EBESZ-hez és NATO-hoz fordult, mert az Európai Parlament korábbi határozatában példátlanul Ahmed H., egy terroristacselekményt elkövető védelmére kelt. 
    Kérdésre válaszolva azt mondta, ha köteleznek bennünket, hogy részt vegyünk a kötelező betelepítési kvótában, azt Magyarország csak a tranzitzóna igénybevételével tudja megtenni.
    Kitért arra is, hogy a legszükségesebb, illetve a legvégső esetben építenek kerítést a magyar-román határra az illegális bevándorlók miatt. Erre most nincs szükség - tette hozzá.
    Soros György Brüsszelben nem kevesebbet mondott, minthogy Magyarországon maffiaállam működik - fejtette ki a miniszter, aki ezt minden magyar nevében visszautasította.
    Nem a magyar állam, hanem "a Soros György által pénzelt szervezetek" voltak azok, amelyek az elmúlt években nem tartották be Magyarországon a törvényeket, nem vállalták az átláthatóságot, a nyilvánosságot - fogalmazott Lázár János, aki szerint nem a magyar állam, hanem ezek a szervezetek működtek maffiaszerűen.
    Soros Györgynek az EU-t érintő szavait a politikus úgy kommentálta: az EU-nak valóban változásokra van szüksége, de azt nem pénzügyi spekulánsoknak kell diktálniuk.
    A politikus azt is megerősítette, hogy a kormány megküldte válaszát az Európai Bizottság CEU-val kapcsolatos kérdéseire. Szerinte azonban Brüsszel kérdéssora inkább volt politikai, mint jogi természetű. A CEU-val kapcsolatos fejleményekről a kormány jövő héten tárgyal - közölte, ismét jelezve, hogy készek az egyeztetésekre. 
    Közölte, június végéig 120 ezer embernek fizetnek ki területalapú támogatást, és a vidékfejlesztési támogatások kifizetését felgyorsítják.
    Beszámolt arról, hogy szeptemberben összehívják a Modern városok programban résztvevő 23 megyei jogú várost és tájékoztatják őket a program állásáról.
    Az oktatási törvények módosításával kapcsolatban elmondta, a beilleszkedési zavarokkal küzdő gyerekeket érinti. A módosításról hosszú szakmai konzultáció folyt és a tárca szerint ösztönzőleg hat az, hogy őket is osztályozzák - mondta, jelezve, hogy ez oktatásszakmai vita.
    A budai Várat üzemeltető cégekre vonatkozó kérdésre azt mondta, semmiféle vizsgálat nem volt a cégeknél, egy június 30-áig tartó átvilágítás folyik, mert összevonásokat tervez a cégstruktúrában, és újabb, tízmilliárdos feladatokat szeretne odatelepíteni. Szerinte a két céget vezető Gyutai Csaba helyettes államtitkár, volt zalaegerszegi polgármester jó munkát végez, a problémákat megoldja, tevékenységének szabályosságát megnézik. Arra a felvetésre, hogy Gyutai Csaba felelőssége felmerül-e, Lázár János közölte, csak L. Simon László felelőssége merülhetne fel, de ő már nem államtitkár.
    A miniszter cáfolta azokat a híreket, hogy nem készül el a nyári vizes világbajnokságra a tervezett gyalogos-kerékpáros híd. A költségei sem nőnek érdemben - tette hozzá.