Emma napja van. | 2024.04.19

Először ünneplik munkaszünettel Romániában a nemzetközi gyermeknapot

2017-06-01 13:05:00

 Először ünneplik munkaszünettel Romániában a nemzetközi gyermeknapot, miután tavaly a román parlament június 1-jét is beemelte a munkatörvénykönyvben szereplő hivatalos munkaszüneti napok közé.

    A törvénymódosítást 2016 októberében, két hónappal a parlamenti választások előtt egyhangúlag fogadta el a bukaresti képviselőház.
    A képviselői indítványként beterjesztett, valamennyi frakció által támogatott törvény indoklása szerint a munkavállalók gyakran azzal szembesülnek, hogy nehéz egyensúlyt teremteniük a karrier és magánélet között, a család anyagi jólétét célzó, egyre több munkát pedig valójában azok a gyermekek sínylik meg, akikre hivatkozva a szülők bevállalják az áldozatot. A túlságosan elfoglalt, sokszor türelmetlen szülők magukra hagyott gyermekeinek általában egyetlen dolog hiányzik: a szülők fizikai jelenléte - olvasható a törvény indoklásában.
    A gyermeknapi munkaszünettel azt akarták elérni a kezdeményezők, hogy a szülők legalább ezen a napon idejüket gyermekeiknek szentelhessék, anélkül, hogy anyagi veszteségként kellene számolniuk azzal az idővel, amit gyermekeikkel töltenek - teszik hozzá.
    A romániai települési önkormányzatok többsége családi programokkal igyekezett emlékezetessé tenni az első hivatalosan is ünneppé nyilvánított gyermeknapot.
    Csütörtökön Romániában ötnapos vakáció is kezdődött nemcsak az iskolás gyerekek, hanem a közalkalmazottak számára is, mivel a kormány (később ledolgozandó) pihenőnappá nyilvánította pénteket, összekötve a gyermeknapot az ortodoxok és nyugati keresztények által idén egyszerre ünnepelt pünkösddel.
    Június elsejét a nemzetközi nőszövetség 1949-es moszkvai kongresszusa tette meg a gyermekvédelem nemzetközi napjává, de az utóbbi évtizedekben már inkább gyermeknapként vonult be a köztudatba.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó