Gedeon napja van. | 2024.03.28

Áder: az egyre növekvő vízfogyasztás komoly kihívást jelent

2017-05-31 14:47:00

 A vízellátás, az élelmiszertermelés, a várostervezés, az urbanizáció, a biodiverzitás szempontjából a növekvő vízfogyasztás súlyos kihívást jelent minden országban, különösen ott, ahol a népesség az elmúlt évtizedekben négyszeresére-ötszörösére nőtt - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten.

    Az államfő a Sándor-palotában fogadta a stockholmi ifjúsági víz díj magyarországi döntőjének győzteseit, ahol a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb hat csapat bemutatta munkáját. A köztársasági elnök a magyar forduló védnökeként az első helyezettnek - amelyik Stockholmban, a nemzetközi versenyen is képviseli Magyarországot - átadta a GWP Magyarország Alapítvány díját.     Az államfő beszédében úgy fogalmazott, nagyon örül annak, hogy középiskolások, a fiatalok a vízfogyasztással problémájával kitartóan, visszatérően foglalkoznak, és egy olyan problémára, amelyre a világon mindenhol keresik a megoldást, ők is próbálnak innovatív megoldásokat találni.
    A köztársasági elnök köszönetet mondott a középiskolásokat felkészítő tanároknak, akik ráirányították a gyermekek figyelmét a vízfogyasztással járó problémákra.