Emma napja van. | 2024.04.19

Polt Péter: az ügyészség feladata, hogy biztonságot teremtsen

2017-05-30 16:35:00

 A biztonságteremtést nevezte az ügyészi munka legnagyobb kihívásának Polt Péter legfőbb ügyész kedden a Pest megyei Nagykátán, a járási ügyészség új székházának avatóünnepségén.

    Felidézte, hogy a múlt héten Csehországban találkozott a visegrádi négyek legfőbb ügyészeivel, ezúttal már hatodik alkalommal, és ott is megerősítették, hogy az ügyészi szervezet egyre nagyobb szerepet kap a társadalomban. Az ügyészség nélkülözhetetlen része annak a folyamatnak, amelynek célja, hogy biztonságos életet teremtsen - tette hozzá.
    Polt Péter elmondta, ahol sikerül ezt elérni, ott az emberek félelem nélkül élhetnek, annak tudatában dolgozhatnak, hogy személyükben, vagyonukban nem éri őket sérelem, vagy ha mégis, akkor ezt ki fogják küszöbölni, ők pedig megkapják a megfelelő kárpótlást. 
    A legfőbb ügyész kitért arra, hogy számos veszély fenyegeti ma a biztonságunkat, amihez hozzájárul, hogy a határok is könnyen átjárhatóvá váltak. 
    A visegrádi országok legfőbb ügyészeivel folytatott megbeszélésen ott három témát vetettek fel, a terrorizmus, a kábítószer-bűncselekmények és a bűnügyi együttműködés kérdését - mondta. 
    Polt Péter jelezte, hogy hazánk az egyetlen a visegrádi országok közül, amely már beépítette jogrendjébe az európai nyomozati parancsot, amelynek célja egy másik uniós tagállamban nyomozati intézkedések elvégeztetése büntetőügyi bizonyítékok gyűjtése céljából. 
    A jó ügyészségi munka feltétele az is, hogy mind a 137 járási ügyészségen megfelelő legyen az infrastruktúra, és ennek a fejlődésnek lehetünk a tanúi Nagykátán is - emelte ki.