Csongor napja van. | 2024.04.16

Galambos Péter döntős

2017-05-27 19:10:00

 

Galambos Péter bejutott a döntőbe a könnyűsúlyú egypárevezősök versenyében a csehországi Racicében zajló evezős Európa-bajnokságon. További három magyar egység a B fináléban szállhat majd vízre a vasárnapi zárónapon.

    A világbajnoki ezüst- és bronzérmes Galambos szinte végig a második helyen haladt a szombati középdöntőben, s bár az 1500 méteres ellenőrző pontnál vezetett, végül norvég riválisa mögött másodikként ért a célba. Az első három jutott a legjobb hat közé. A 30 éves váci sportoló három hete győzött a világkupa-sorozat első, belgrádi versenyén, s most is az éremesélyesek között tartják számon. A döntője 11 órakor kezdődik majd vasárnap - a nemzetközi szövetség honlapja alapján.
    A további magyar egységek közül Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár) és a Matheisz József, Papp Gergely kettős (kétpár) egyformán hatodik lett középdöntőjében, így ők a 7-12. helyért küzdhetnek az utolsó pályájukon. B finálés lett az Eb-re címvédőként érkezett Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes is, szombat délelőtti reményfutamukból ugyanis csak az első két hely ért A döntőt, s ők negyedikként végeztek.
    Abid Syham (könnyűsúlyú egypár) és a Tamás Bence, Csiszár Péter könnyűsúlyú kétpár már szombaton befejezte szereplését az Eb-n, előbbi második, utóbbi pedig hatodik lett a C fináléban, ez összesítésben a 14., illetve 18. helyet jelentette.
    A könnyűsúlyú négyesek versenyére mindössze öt hajó nevezett, így a Krpesics Péter, Forrai Dávid, Szigeti Roland, Fiala Balázs összeállítású kvartett - Galamboshoz hasonlóan - vasárnap ugyancsak A döntőt húz.
    A B és A finálés program 9 órakor rajtol majd.