Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kövér László: a jövő évi választás tétje, hogy élhető jövőt hagyunk-e a gyermekeinkre

2017-05-26 06:13:53

   Az Országgyűlés elnöke szerint a 2018-as országgyűlési választás tétje, hogy "élhető jövőt hagyunk-e a gyermekeinkre".

    Kövér László csütörtökön a nemzeti konzultáció kapcsán szervezett országjárás pécsi állomásán, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában több száz ember előtt arról beszélt, hogy ma Magyarországra nézve a legfenyegetőbb probléma a migráció és annak brüsszeli kezelése, amelynek a kormány megálljt kíván parancsolni.     A kormány intézkedései - hangsúlyozta - azt a célt szolgálják, hogy "egy olyan társadalmat építsünk, erősítsünk és hagyjunk az utódainkra", amelyik egy valód közösség, egy valódi nemzet, s amelynek vannak értékei. Megjegyezte, hogy ezeket az értékeket az alaptörvény nevesíti.     A házelnök utóbbiról szólva rögzítette: most is és a jövőben is ragaszkodni fognak ahhoz, hogy amikor európai értékekről beszélnek, az alatt keresztény értékeket értenek.     "Azt a sajátos európai civilizációt, ami Európát minden mástól megkülönbözteti a görög bölcsességre, a római jogra és a keresztény etikára építették fel" - mondta, hozzátéve: a kontinens "csak addig fog létezni közös civilizációként, amíg ezt az alapot osztja".     Kövér László a migrációs válságról azt is mondta: egy újkori, szerintük mesterségesen gerjesztett népvándorlásról van szó, amelyben szándékosan összekeverik a menekülteket és a jobb létért Európába jönni akaró gazdasági migránsokat és azokat, akik azért érkeznek, hogy "aláássák a biztonságunkat".     Brüsszel felső korlát nélküli betelepítési elképzelése a házelnök szerint az EU-tagállamok szuverenitását gyengíti. 
    Megjegyezte, hogy minél több döntési jogkört vesznek el a nemzeti kormányoktól és telepítenek Brüsszelbe, az emberek választása saját kormányukról annál jelentéktelenebb, "mert a végén nem döntenek semmiről".     Kövér László azt mondta: a "Soros György által pénzelt és politikailag támogatott" migráció célja, hogy gyökértelen, manipulálható tömeggé tegyék azt az európai népességet, amely ma még közösségbe - gyülekezetekbe, családokba, nemzetekbe - szerveződik.     Úgy vélte, e folyamat hátterében olyan gazdasági érdekek húzódnak meg, amelyek korlátlan érvényesítése előtt az európai nemzetállamok és a magyar kormány 2010 és 2017 közötti politikája akadályt jelentenek.     Az ellenzékről szólva Kövér László azt mondta: a Jobbik "szépen átsunnyogott a baloldalra", és látható az időközi választásokon, hogy az együttműködés minden lehetséges formáját kipróbálták a baloldallal.     A 2018-as választásra utalva közölte: nem az a kérdés, hogy a kormánypártok ismét kétharmados többséget szereznek, hanem az, hogy megnyerik-e voksolást. Mint megjegyezte, hogy az ellenzéki pártok Soros György mögött állnak. 
    A fórum közönségét arra biztatta, hogy a következő tíz hónapban rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket csendes beszélgetések keretében próbálják megnyerni annak, hogy "észérvek alapján döntsenek gyermekeik, unokáik jövőjéről".