Auguszta napja van. | 2024.03.29

Továbbra is bizonytalan az iraki misszió folytatásának ellenzéki támogatása

2017-05-23 20:47:00

Továbbra is bizonytalan a Magyar Honvédség iraki missziójának folytatásához szükséges ellenzéki támogatás.

    Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi zárt ülésén Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke, Kovács József, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára adott tájékoztatást a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való magyar szerepvállalásról.
    Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke az ülés után a sajtónak azt mondta: az ellenzék megosztott a kérdésben. Az biztos, hogy a Jobbik nem fogja megszavazni a javaslatot, de más pártok képviselőivel - Kósa Lajos szerint - elérhető az elfogadáshoz szükséges kétharmados többség. A javaslatról a tervek szerint június 13-án szavaz az Országgyűlés - mondta a fideszes politikus.
    Kósa Lajos úgy nyilatkozott: a zárt ülésen minden kérdésükre választ kaptak. Elmondta: a Magyar Honvédség iraki missziója eddig 6,5 milliárd forintba került éves szinten, a bővítés 3,2 milliárd forintot emésztett fel.
    A kormánypárti politikus hozzátette: háborús övezetről van szó, így kiképzés közben is előfordulhat, hogy harci helyzetbe kerülnek a katonák, de a javaslat szerint magyar katonák továbbra sem vennének részt harci cselekményekben.
    Harangozó Tamás, a bizottság szocialista alelnöke újságíróknak azt mondta, magát az ügyet - az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióban való szerepvállalást - támogatnák. Ugyanakkor szerinte a mostani ülésen is az derült ki, hogy a kormány az elmúlt időszakban is "becsapta" a képviselőket a magyar katonák jelenlegi iraki feladatairól. Ráadásul - Harangozó Tamás közlése szerint - az ülésen elhangzott, hogy rövidesen a NATO is csatlakozhat a misszióba, s onnantól kezdve a magyar kormány saját hatáskörben tudja kezelni ezt az ügyet. Ezért nem értik, mire ez a sietség - jegyezte meg a politikus, hozzátéve: az MSZP az álláspontját ezután sem fogja megváltoztatni.
    Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) tagja azt mondta: bizonyos kérdéseket sikerült tisztázni, de még így se nevezte kielégítőnek a honvédelmi, valamint a külügyi tárca és a katonai titkosszolgálat tájékoztatását. Ezért arra kérte Simicskó István honvédelmi minisztert, hogy betekinthessen az előkészítő dokumentációba, amely az iraki misszió folytatásáról, bővítéséről szóló felkérést, annak költségvetését, felszerelését is tartalmazza. A DK ezt követően dönti el, hogy támogatja-e a misszió folytatását - mondta Vadai Ágnes.
    A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harcban az iraki kormány 2014 júniusában az ENSZ tagállamaihoz fordult segítségért. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére - az Országgyűlés döntése nyomán - 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz. Az Országgyűlés által 2015-ben elfogadott javaslat egy maximum 150 - váltási időszakban 300 - katonából álló magyar kontingens iraki állomásoztatásáról szólt, 2017. december 31-ig tartó mandátummal.
    A kormány április 26-án nyújtotta be az Országgyűlésnek az iraki misszió folytatásáról, valamint létszám- és hatáskörbővítéséről szóló javaslatot. A javaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.