Auguszta napja van. | 2024.03.29

Krónika 9. rész (adótörvények, költségvetést megalapozó törvények)

2017-05-16 16:48:00

 Az adótörvények vitájának lezárását követően a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosítások vitáját folytatta le a Ház hétfőn. 


    Tállai András: csökken az adóék és az adórés is

    Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a 2018-as adóváltozások vitájában elhangzottakra válaszul közölte: a NAV azért engedett el 637 milliárd forintot, mert az adóhatóságon belül végrehajtott szemléletváltozás a követeléskezeléseket is érinti. A cég korábbi filozófiája az volt, hogy akkor dolgoznak jól, ha sok ellenőrzési megállapítást tesznek, sok adóhiányt tárnak fel és sok bírságot szabnak ki, akkor is, ha azok soha nem fognak befolyni - elemzett. Hozzátette, hogy az ellenőrzések után megállapított bírságoknak mindössze öt százaléka folyt be, ami Európában a legalacsonyabb volt. Az adóhatóság korábbi vezetői eközben nem akartak szembenézni azzal a kérdéssel, hogy valamit kezdeni kell a behajthatatlan követelésekkel - tette hozzá. A most elengedett követeléseket is öt-tíz évvel ezelőtt könyvelték le, ma már nincs is kin behajtani azokat - szögezte le.
    A kaszinók adózását továbbra is a NAV felügyeli, a szerencsejáték szervezésének hatósági vizsgálatát egy önálló szervezet végzi majd - mondta. A szerencsejáték szolgáltatás áfamentes, az online pénztárgépek bevezetése pedig alapvetően az áfakörre vonatkozott, arról a kérdésről, hogy a kaszinókat online bekössék a NAV-hoz, majd csak ezután születik döntés - tette hozzá.
    A GDP-hez mért központi elosztás mértéke miatt a kormányzatnak nincs szégyenkeznivalója - közölte az államtitkár, miközben felhívta a figyelmet az adóék csökkenésére. Csökken az adórés is, a kormányzat komoly eredményeket ért el a gazdaság fehérítése terén - tette hozzá.
    Az adórendszer igazságosságát mutatja, hogy a munkavállalók száma jelentősen nőtt, ahogy az utóbbi 3-4 évben folyamatosan növekednek a reáljövedelmek is - mondta a politikus.
    A jelenlegi adórendszer erősíti a versenyképességet, növeli a vállalkozások esélyeit, gyarapítja a munkahelyeket és ezzel erősíti az országot. A Ház előtt fekvő javaslat is ezt a célt szolgálja - foglalta össze véleményét.

    2018-as költségvetést megalapozó törvények 

    NGM: a szakpolitikai célok változatlanok 

    A kormány szakpolitikai célkitűzései változatlanok, a gazdasági növekedés, a családok segítése, a munkából élők támogatása valamint a vállalkozások fejlesztése áll a 2018-as költségvetést megalapozó törvénymódosítások fókuszában is - hangsúlyozta a nemzetgazdasági tárca államtitkára az előterjesztést ismertetve. 
    Banai Péter Benő hozzátette: az adótörvények és a büdzsé összhangját és megvalósíthatóságát megteremtő változtatások 29 jogszabályt érintenek. 
    Az államtitkár ezekből kiemelte az államháztartási törvényt, amelyben kiterjesztik a központi illetményszámítás szabályait például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra.
    A változások között említette még, hogy jövőre az uniós programok bevételei a költségvetés közvetlen bevételei között jelennek meg.  
    Kiszélesítik egyes szociális ellátások jogosulti körét a maximális jövedelem határának emelésével - tette hozzá. Mások mellett a közgyógyellátási, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatára emelkedik 5 százalékponttal. Ismételten megállapítható lesz a jövőben a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs ellátása, ha az továbbra is szükséges.
    Új intézményként vezetik be a kivételes rokkantsági ellátást azok számára, akik nem rendelkeznek kellő biztosítási idővel - sorolta a szociális terület változásait.  
    Az államtitkár a külkereskedelem élénkítésével indokolta a haditechnikai berendezések gyártásáról szóló jogszabály azon módosítását, amely könnyít az engedélyezési eljárásokon. 
    Változik az egyesülési jogról és a civileket támogatásáról szóló jogszabály is - folytatta -, például a közhasznúság feltételeinek pontosításával. 
    A foglalkoztatási törvény változtatása lehetővé teszi a kormányhivatalok állásbörzéinek elszámolását a foglalkoztatási alap terhére, a településkép védelmi jogszabály módosítása pedig a többi mellett az engedély nélküli plakátkihelyezés bírságolását szabályozza. A bírósági végrehajtásról szóló törvényhez az új, integrált informatikai rendszer kellő forrásainak megteremtése érdekében is nyúlnak, emellett a szakmai felügyelethez is kellő alapot biztosít a változtatás.  
    Szólt a vendégoktatói ösztöndíjprogram jelentőségéről is.  

    Fidesz: újabb lépés a családok anyagi biztonságának erősítése érdekében 

    Witzmann Mihály (Fidesz) a többi közt azt emelte ki, hogy egyszerűsödnek a devizában kibocsátott állampapírok belföldi elszámolásának szabályai a gazdasági stabilitásról szóló törvény megváltoztatásával, valamint azt, hogy a nagyvállalati beruházások támogatása a felülről nyitott előirányzatok közé kerül jövőre. 
    A politikus a gyermekvédelmi törvény módosítását újabb lépésként értékelte a családok anyagi biztonságának megerősítése érdekében. 
    Szólt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala vezetési struktúrájának megváltoztatásáról és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentéséről is. 
    Rámutatott arra is: a szerencsejáték szervezéssel kapcsolatos hatáskörök a jövőben megoszlanak az adópolitikáért felelős miniszter, valamint a szerencsejáték szervezésért állami felügyeletéért felelős miniszter között. Előbbi a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos teendőket, utóbbi a felügyeletet végzi majd, és irányítja a szerencsejáték felügyeleti hatóságot.