Emma napja van. | 2024.04.19

Vasárnap mutatják be a Polgár családról szóló dokumentumfilmet

2017-05-11 13:20:00

 Vasárnap, a Zsidó Művészeti Napokon mutatják be Magyarországon a három magyar sakkfenoménről, a többszörös olimpiai és világbajnok Polgár nővérek életéről szóló dokumentumfilmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

    Kétéves nemzetközi szereplés után május 14-én először lesz látható Magyarországon Yossi Aviram A Polgár lányok című filmje - mondta el Berger László, a film magyar producere az MTI-nek.
    Az dokumentumfilm nemcsak a lányok életéről és a testvérek közismert sakk-karrierjéről szól, hanem családtörténet, amely számos egyetemes egzisztenciális problémát is felvet, többek közt a gyermeknevelés viszontagságairól, a nemek közötti egyenlőtlenségekről, valamint az "élhető létezés" és a folyamatos teljesítés közötti ellentmondásokról.
    A dokumentumfilm a 2014-es jeruzsálemi filmfesztivál versenyprogramjában volt látható először, majd ezt követően számos sikeres vetítésen vett részt világszerte. A produkció különleges értékű magyar és nemzetközi videó és fénykép archív anyagokat tartalmaz, amelyek nagy része először kerül nyilvánosságra.
    Polgár Zsuzsa, Zsófia és Judit a sakktörténet különleges fejezetének a hősei. Három magyar testvér, akik az édesapjuk révén, egyesek szerint ellentmondásos kísérlet részeseiként, egész korai gyerekkoruktól kezdve arra készültek, hogy sakkvilágbajnokok legyenek. Polgár László úgy döntött, bebizonyítja, hogy minden egészségesen született gyerek potenciálisan zseni, és megfelelő neveléssel ez elő is hozható belőlük. Lányai nem jártak iskolába, leginkább csak egymással játszottak és nagyon keményen dolgoztak. A 40 évet és három kontinenst átölelő film szinte születésüktől mutatja be a nővérek életét, sikereiket, kudarcaikat, sorsukat.
    A magyar nyelvű változat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) támogatásával jött létre, a filmet gyártó izraeli Lama és Sarieli Films biztosították a finanszírozás többségi részét, de az MTVA hozzájárulása tette lehetővé a befejezést - emelte ki a producer, aki azt is elmondta, hogy a magyarországi bemutatót nem követi moziforgalmazás, de az Uránia alkalmi vetítéseket tervez a filmből, és reményeik szerint vidéki városokban is látható lesz. Televíziós sugárzást is terveznek a közmédia csatornáin.
    A film magyar, héber, angol, német, spanyol nyelven beszél felirattal, de a magyar közönség számára a rendező narrációja Vörös Szabolcs hangján szólal meg. 
    A magyarországi ősbemutatóhoz közönségtalálkozó is kapcsolódik Polgár Zsófia többszörös olimpiai bajnok, Berger László producer és meglepetés vendégek részvételével.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó