Emma napja van. | 2024.04.19

Balog: a Klebelsberg Központ nem tud fellépni a károsultak nevében

2017-05-09 18:18:00

A veronai buszbaleset nem iskolai rendezvény keretében következett be, ezért az intézményfenntartó Klebelsberg Központ nem tud fellépni a károsultak nevében - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

    Balog Zoltán a károsultak kifizetésének ügyére vonatkozó kérdésekre válaszolva azt mondta: tudomása szerint vannak, akik már valamifajta előleget kaptak, és van számos ügy, amely még nem zárult le.
    Hangsúlyozta: az ügybe segítő félként tudnak belépni, miután "nincs semmifajta jogi vonatkozása annak, hogy mit tehetne ezért akár az intézményfenntartó, akár az iskola, miután nem iskolai rendezvényen történt ez a baleset". 
    Ezért is szigorították az iskolai rendezvények rendjét, azt, mi számít ennek és mi nem, hogy világos legyen: ha egy iskola bármilyen szervezésbe "beleáll", akkor felelőséget is kell vállalnia és a fenntartónak is - mondta Balog Zoltán, megerősítve, hogy a veronai buszbaleset nem ilyen program közben történt.
    Kiemelte: mindenki kaphat jogi segítséget, aki szeretné, az egy ügyvédi irodával tud konzultálni saját kártérítési ügyéről. Ha valakinek ilyen gondja van és a Klebelsberg Központhoz fordul, akkor ezt a jogi segítséget meg fogja kapni - közölte Balog Zoltán.
    Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségnek tizenhét halálos áldozata volt. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó