Gedeon napja van. | 2024.03.28

Tömegesen tüntettek a kormány ellen Varsóban

2017-05-06 17:36:00

 

Rendőrségi adatok szerint 12 ezren, a szervezők szerint viszont 90 ezren vettek részt a Szabadság Menete elnevezésű kormányellenes tüntetésen  szombat délután Varsóban a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) szervezésében, a megmozduláson más ellenzéki tömörülések vezetői is jelen voltak.

 

    Az egész országból érkező tüntetők a varsói városháza előtti téren gyűltek össze, politikusok szónoklatai után a főváros egyik fő közlekedési útvonalán, a Marszalkowski utcán vonultak végig lengyel és uniós zászlókat lobogtatva.
    A résztvevők a "szabad európai Lengyelország", "Lengyelország itt van" jelszavakat skandáltak, valamint azt kiabálták, hogy felelősségre fogják vonni a "jó változás" meghirdetőit. Ez utóbbi a Jog és Igazságosság (PiS) kormányának mottójára utalt ("Jó változás").
    Az összegyűltekhez többek között a PO elnöke, Grzegorz Schetyna fordult beszédével,  közös ellenzéki listákat helyezve kilátásba a jövőre esedékes önkormányzati választásokon. Győzelmet ígért a 2019-es parlamenti és európai parlamenti, valamint a 2020-as elnökválasztásokon, bejelentve: az újból kormányra kerülő PO jogi felelősségre vonja majd a PiS politikusait, amiért - mint fogalmazott - "jogellenesen cselekednek".
    "Megígérjük, hogy Lengyelország már soha többé nem veszít Európában 27:1 arányban"  - jelentette ki, utalva ezzel Donald Tusk márciusi újraválasztására az Európai Tanács élére, amit a PiS kormánya élén álló Beata Szydlón kívül az összes uniós tagállam kormány-, illetve államfője támogatott. 
    "Senkinek sem engedjük meg, hogy megváltoztassa az alkotmányt!" - hangsúlyozta a PO elnöke, utalva Andrzej Duda államfő szerdán bejelentett kezdeményezésére, melynek értelmében jövőre véleménynyilvánító népszavazást tartanának egy esetleg kidolgozandó új lengyel alaptörvényről. 
    A rockkoncerttel záródó tüntetés incidensek nélkül zajlott.