Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szent Flórián lovagjait köszöntötték

2017-05-04 06:43:28

Szent Flórián, a tűzoltók és tüzes szakmák védőszentjének napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szerdán délelőtt Miskolcon, a Megyeházán. A rendezvény keretében adta át Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díjakat.

Teljesen megtelt a díszterem az állománygyűlésre. Balról: Lipták Attila, mellette Török Dezső

Lipták Attila, tűzoltó dandártábornok, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója köszöntőjében megemlékezett Szent Flóriánról, Széchenyi Ödönről, a magyar hivatásos tűzoltóság szorgalmazójáról. A múlt után a jelenre áttérve kiemelte, hogy az állománynak meg kell felelnie a kor kihívásainak. A tűzoltónak egyszerre van szüksége az elhivatottságra és a szakértelemre. Már hét éve vezeti az igazgatóságot, s elismerően szólt kollégáiról, akik esküjükhöz híven teszik a dolgukat.

Nagy tapsot kapott a diákok műsora

Ezt követően a miskolci Fazekas utcai iskola diákjai adtak kulturális műsort, majd Török Dezső köszöntötte az állománygyűlést. Kiemelte, hogy a tűzoltók munkája ott kezdődik, ahol a legtöbb emberé befejeződik. Azért dolgoznak, hogy biztonságban élhessünk. Kvázi szakmai elvárás esetükben a bátorság, amire szükség is van, hogy megbirkózzanak a tűzzel, vízzel, természeti csapásokkal. A napokban is bizonyítottak, amikor a kései bükki havazás okozta károkat kellett elhárítani. „A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat nevében köszönöm egész éves  munkájukat. A költő szavaival élve: „Ez jó mulatság, férfi munka volt!” – zárta köszöntőjét a közgyűlés elnöke.

Kitüntetés átadás férfias kézfogással. Török Dezső gratulál Magyarsóki Györgynek. Jobbra Hudák Andrea, hivatalvezető

A diákok kulturális műsorának második részét követték a díjátadások, jutalmazások. Török Dezső Magyarsóki György, nyugalmazott tűzoltó ezredesnek és Bársony Tibornénak (Pajz ’94 Kft.) tűzvédelmi vezetőnek adta át a megyei önkormányzat tűzbiztonsági díját.

Lipták Attila, tűzoltó dandártábornok, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója köszöntőt mond

Gulácsi Lajos, nyugalmazott tűzoltó alezredes, mint a megyei tűzoltó szövetség elnöke mondott ünnepi köszöntőt. Zrínyi Miklósra, a költőre és hadvezérre hivatkozva kiemelte az újoncok képzésének fontosságát, s az alkalmat megragadva megköszönte a kiképzők által végzett munkát. Az állomány munkáját két szóval jellemezte: a közjóért becsülettel.