Emma napja van. | 2024.04.19

A civil szervezetekre vonatkozó szabályozás változásáról tart tájékoztatót a Budapest Környéki Törvényszék

2017-04-26 05:43:47

Civil napot tart a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön; az előadássorozat témája a civil szervezetekre vonatkozó szabályozás közelmúltban életbe lépett változásainak ismertetése, majd pedig lehetőség lesz a felmerülő kérdések megvitatására is. 

    A törvényszéknek kedden az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a civil napon az egyesületekre, alapítványokra és közhasznú szervezetekre, illetve a kapcsolódó eljárásokra, továbbá az ügyészség és a bíróság feladataira és a civil szervezetek megszűnésére vonatkozó új szabályokról tartanak előadást az érdeklődőknek.
    A törvényszék tájékoztatása szerint illetékességi területén, Pest megyében 9220 élő civil szervezet van, ezeknek azonban csak kevesebb mint harmada felel meg a rá vonatkozó új rendelkezéseknek.
    Az új szabályok értelmében az általános, nem mintaokirattal, hanem egyedi létesítő okirattal alakuló szervezet bejegyzésére irányuló eljárásban csak egyszer írhat elő hiánypótlást a bíróság, és ekkor a kérelem valamennyi hiányosságát meg kell jelölnie. Bizonyos szervezetek esetében pedig a nyilvántartásba vételi, a változásbejegyzési kérelemnek helyt adó, valamint a közhasznú nyilvántartásba vételt elrendelő végzés ellen megszűnik a fellebbezési jog, így a határozat már a közléssel jogerőssé válik, és ezen végzéseket közzéteszik a bíróságok központi honlapján. Ettől a közzétételtől számítva 60 napon belül biztosított a keresetindítási jog.
    Módosulnak a civil szervezetek törvényességi felügyeletére vonatkozó szabályok is. Megszűnik az ügyész általános törvényességi ellenőrzési jogköre - külön jogszabály továbbra is írhat elő ilyet egyes szervezetekre. Az alapítvány és az egyesület megszűnését megállapító peres eljárások helyett márciustól nem peres eljárásban a bíróság a jogutód nélküli megszűnési ok bekövetkezését állapítja meg.
    A jogalkotó megváltoztatta azt a korábbi rendelkezést, amely szerint a civil szervezeteknek ez év március 15-ig kellett volna összehangolniuk létesítő okiratukat az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.). A módosítás szerint ez a kötelezettség immár konkrét határidő nélkül a soron következő okirat-módosítással teljesíthető.
    Nem kell módosítani a létesítő okiratot akkor, ha arra csak azért lenne szükség, mert olyan hivatkozások, utalások és elnevezések szerepelnek benne, amelyek az új Ptk.-nak már nem felelnek meg. Nincs szükség az egyesületek alapszabályainak módosítására csak azért, hogy abban szerepeljen az alapító tagok neve, lakóhelye, és általában nem kell módosítani a létesítő okiratot, ha annak felülvizsgálatánál az érintett szervezet azt állapítja meg, hogy az nem ütközik az új Ptk. valamely kötelező rendelkezésébe.
    Megújul a www.birosag.hu honlapon a civil szervezetek közzétételi felülete, és bővült a keresési feltételek köre. Most már valamennyi civil és egyéb, cégnek nem minősülő szervezetet érintő határozat, közlemény, hirdetmény egységesen egy helyen, a "civil szervezetek" menüpont alatt található. 
    A civil nap a Budapest Környéki Bíróság Thököly út 97-101. szám alatti épületében lesz.