Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: a szocialisták Botka Lászlóval ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták

2017-04-24 17:23:50

A Fidesz szerint az MSZP Botka Lászlóval ugyanott folytatná, ahol kormányzása alatt abbahagyta.

    A nagyobbik kormánypárt MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Molnár Gyula MSZP-elnök bejelentette: pártjuk május 27-ei kongresszusa megválasztja a miniszterelnök-jelöltjüket, és Botka László szegedi polgármester vállalta a jelöltséget.
    A kormánypárti közleményben az áll: az MSZP mindig is a milliárdosok pártja volt, és ma is az, hiszen Botka László 25 milliós luxuskocsival és luxusnyaralásokra jár.
    Botka László igyekszik úgy tenni, mint a nép egyszerű gyermeke, akinek semmi köze sincs a szocialisták eddigi politikájához, de a valóság az, hogy a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején ő is megszavazott minden egyes megszorítást, amely a családokat, a dolgozókat és a nyugdíjasokat sújtotta - fogalmaztak.