Gedeon napja van. | 2024.03.28

Átadták az Ember Mária-díjakat

2017-04-19 17:58:00

 Első alkalommal adták át a Raoul Wallenberg Egyesület Ember Mária-díját szerdán Budapesten, az elismerésben Csillag Ádám dokumentumfilm-rendező, valamint Bánki Miklós és Simonyi Andrea civil önkéntes részesült.

    Kardos Tamásné, az egyesület elnökségi tagja, a bírálóbizottság titkára elmondta, az Ember Mária író, újságíró, műkritikus, műfordító és történész emlékére alapított díjjal olyan emberek tevékenységét szeretnék elismerni, akik munkásságukkal kiemelkedően mutatták be a magyar-zsidó együttélés történetét, a soá tragikus eseményeit a magyar történelem és kultúra részeként jelenítették meg, kiemelten hozzájárultak a rasszizmus elleni küzdelemhez és az emberi jogok érvényesüléséhez.
    Sebes József, a szervezet elnöke az írónőt méltatva azt mondta, Ember Mária hagyatéka a hazaszeretet, mivel a zsidóság sorsáról mindig a magyarság keretein belül gondolkodott, írásaiban mindig jelen volt a hazához és nemzethez való kötődés, valamint az empátia és a tolerancia, hiszen műveiben többször megjelenik az elesettekkel és kiszolgáltatottakkal való együttérzés is. Jellemezte emellett a következetesség, az állhatatosság, az elvhűség, a szenvedély, a hitvallás, a humánum és a talpraállás - fűzte hozzá.
    A méltatás szerint Csillag Ádám filmjei társadalmi traumákról szólnak és a békés együttélés fontosságára hívják fel a figyelmet. A Balázs Béla-díjas rendező forgatott már az Élet menetéről, a Rumbach utcai zsinagógáról, Kertész Imre író temetéséről és a romagyilkosságokról is. 
    Bánki Miklós és Simonyi Andrea 2010 óta dolgozik azért, hogy a magyar társadalom szembe tudjon nézni a soá történelmével. 2012-ben például dokumentumfilmet készítettek az akkor még feltáratlan városmajori nyilas gyilkosságokról.
    Az írónő születésnapján rendezett átadón a díjazottak emlékérmet kaptak, amelyet Czinder Antal Munkácsy-díjas szobrászművész készített. 
    Az 1931-ben született Ember Mária írói és fordítói munkássága mellett szerkesztőként és újságíróként dolgozott számos szerkesztőségben, például hosszú évekig a Magyar Nemzetnél, valamint a Pesti Műsornál és a Neue Zeitungnál is. Hosszan tartó, súlyos betegségben, 2001-ben hunyt el.