Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kodály-művek és ősbemutatók a miskolci operafesztiválon

2017-04-18 11:48:54

Kodály-művek, kórustalálkozó és ősbemutatók is szerepelnek a Bartók Plusz Operafesztiválon június 16. és 25. között Miskolcon. 

    A többéves Kodály-program első ütemének költségvetéséből 200 millió forinttal támogatja a kormány az operafesztivált - mondta a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Budapesten. 
    Hozzátette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 20 millió forinttal, az országos vidéki fesztiválokat támogató keret 60 millió forinttal járul hozzá a rendezvény megvalósításához. Az államtitkár közölte: a 2018-as állami költségvetési törvény benyújtásánál javaslatot tesz, hogy a Bartók Plusz a jövő évtől külön költségvetési sorban kapjon állami támogatást, mintegy 150 millió forintot.
    A kormányzati törekvés fő célja 2014 óta, hogy a kulturális alapellátást minél hatékonyabban teljesítsék. A miskolci operafesztivál pedig nagyon sokat tesz azért, hogy minél több emberhez eljuttassa Bartókot és a kortárs zenét, valamint a Kodály-program üzenetét - hangsúlyozta Hoppál Péter.
    Kesselyák Gergely fesztiváligazgató kiemelte, hogy az idei műsorban az operaműfaj sokszínűségét szeretnék felvillantani. A kínálatban ezért opera, opera-musical, ragtime opera, daljáték és musical-operett is található.
    A nyitóhangversenyen Kodály Zoltán Budavári Te Deum és Psalmus Hungaricus című műve, valamint ősbemutatóként Fekete Gyula Csellóverseny című zenekari kompozíciója hangzik el, június 22-én a Magyar Állami Operaház Székely fonó című előadását tekintheti meg a közönség. Kodály zenepedagógiája előtt tisztelegve rendezik meg a Kodály Kórustalálkozót és a nemzetközi Europa Cantat kórustalálkozót június 24-25-én.
    Az ősbemutatók közt Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita, Ittzés Tamás Lutherek, valamint Mátyássy Szabolcs Scaevola című alkotása, az operaíró verseny győztes műve hangzik el. 
    A Russian Chamber Philharmonic zenekar Nora Friedrichs koloratúrszoprán és Mihail Agafonov tenor közreműködésével június 25-én, az I Musici kamarazenekar június 20-án lép színpadra. A vendégjátékok sorát színesíti Szaegusza Sigeaki Ifjabb Butterfly című operája és Leonard Bernstein Candide című musical-operettje. A tíznapos rendezvényen előadások, tárlatok, utcai és szabadtéri programok is várják a látogatókat.
    Kriza Ákos, Miskolc polgármestere kiemelte: a város stabilitása mintegy 20 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a meglévő kulturális értékek összekapcsolódásával megszületett az operafesztivál. A kultúra tartotta meg Miskolcot, ahol azóta korszakváltás történt és ma már erős, modern városnak mondható - hangsúlyozta.