Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szijjártó: Magyarország és Szerbia érdekelt egymás sikerében

2017-04-13 11:56:49

Magyarország és Szerbia érdekelt egymás sikerében, az utóbbi néhány esztendőben megkezdődött egy közösen írt sikertörténet, amely főként a vajdasági magyarok és a magyarországi szerbek sikeréről szól - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szabadkán, ahol több mint 3700 nyertes pályázóval írtak alá szerződést a magyar kormány vajdasági gazdaságélénkítési programjának keretében.

    Kifejtette, a nyertes pályázatok aláírása kézzelfogható és cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolata és együttműködése soha nem volt olyan jó, mint most. Elmondta, a két ország és a két nemzet között kétség kívül meglévő korábbi történelmi feszültségek mára történelmi barátsággá alakultak át, és mindkét ország úgy tekint a vajdasági magyarságra, mint a két államot és a két népet összekötő kapocsra.
    A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány előbb 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások már meghaladják a 65 milliárd forintot. A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik annak érdekében, hogy a fiatalok külföldre vándorlását megállítsák, illetve e folyamatot visszafordítsák.
    Szijjártó Péter elmondta: a kisebbségi közösségek megerősödése erősíti Magyarországot és Szerbiát, valamint a két ország kapcsolatait. Úgy vélte, ahhoz, hogy a két nép barátként tekintsen egymásra, a vezetőknek a határ mindkét oldalán komoly erőfeszítéseket kellett tenniük, bátorságra és kompromisszumokra volt szükség.
    Bátorság, de a helyiek bátorítása is kellett - fűzte hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. A kisebbségek számára az a jobb, ha jóban van a két nemzet, és ez a fajta észszerű, korrekt, a kölcsönös tiszteleten alapuló politika élvezi a határ mindkét oldalán élők támogatását - szögezte le.
    Kifejtette, a két ország közös sikertörténetét két fontos fejezet mentén kell tovább írni, a vajdasági magyarság további erősítésén, valamint az ország európai integrációjának támogatásán keresztül. Kiemelte, hogy a rendszer nem működhetne az egymás iránti bizalom nélkül.
    "Számunkra becsületbeli ügy, hogy ahogy a szerb kormány szívügyének tekinti a vajdasági magyarságot, úgy a magyar kormány is szívügyének tekintse a Magyarországon élő szerb kisebbség ügyét" - magyarázta.
    "Szerbia megérdemli az uniós tagságot, Szerbia helye az EU-ban van" - húzta alá a magyar diplomácia vezetője, majd hozzátette, Magyarország soha nem fogja engedni, hogy akár egy másik uniós tagállam, akár egy brüsszeli intézmény blokkolja vagy lassítsa Szerbia integrációját. A gyors szerb csatlakozás mindenki érdeke - szögezte le.
    Az a cél, hogy Magyarország legnagyobb határon túli gazdaságfejlesztési programja sikeres legyen, a magyar kormány támogatásról szóló döntésével meghatározó és új korszak indult el a vajdasági magyarság életében - tette hozzá Szijjártó Péter.
    A tárcavezető beszédében gratulált Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök államfői győzelméhez is. Mint mondta: Aleksandar Vucic győzelme a VMSZ és a vajdasági magyarok győzelme is.
    A programot a magyar kormány a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) közösen valósítja meg. Pásztor István, a VMSZ elnöke beszédében kiemelte: soha korábban nem történt meg a Vajdaságban, hogy egyszerre 3734 pályázóval írtak volna alá a támogatási szerződést. A győztes pályázatok összértéke több mint 5,7 milliárd forint - tette hozzá. Ezzel a pénzzel a térség fejlődéséhez is hozzájárulnak a pályázók, hiszen segítségével munkahelyeket teremtenek, és a megrendeléseken, vásárlásokon keresztül további vállalkozókat segítenek - mondta.
    A vajdasági magyarság "kicsi, sokat szenvedett, de életerős közösség, amely ragaszkodik a szülőföldjéhez, és itt akar boldogulni" - szögezte le. A magyar kormány támogatásának köszönhetően a vajdasági magyarság meg tudta őrizni identitását és egzisztenciáját - tette hozzá Pásztor István.
    A VMSZ elnöke megköszönte a jelen levő Jadranka Joksimovicnak, a szerb kormány európai integrációs ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszterének, hogy Szerbia nyitott a program megvalósítása iránt, és nem gördít semmilyen akadályt a pályázatok elé. Mint mondta: a vajdasági magyarság mellett a támogatások a szerb gazdaság fellendítéséhez is hozzájárulnak.
    Egy hónapon belül a nagyberuházásra vonatkozó támogatások is megjelennek, és ezek keretében 38,5 milliárd forintot osztanak szét a vállalkozások között, emellett pedig folytatódnak a földvásárlást és a falusi házak vásárlását támogató pályázatok is - fűzte hozzá Pásztor István.
    Jadranka Joksimovic felszólalásában a szerb kormány támogatásáról biztosította a résztvevőket, és kiemelte: minden Szerbiában élő állampolgár célja a fejlődés, a gazdasági növekedés, és nem számít, hogy ki milyen nemzetiségű. Aláhúzta, az utóbbi néhány évben jelentősen javultak a kétoldalú kapcsolatok Szerbia és Magyarország között, és ezt a viszonyt a továbbiakban tovább kell mélyíteni.