Csongor napja van. | 2024.04.16

A kapzsiságról szól A pásztor című versenyfilm

2017-04-11 15:40:00

 Jonathan Cenzual Burley A pásztor című filmjében a kapzsiság allegóriáját akarta megfogalmazni. "Nem azt mondom, hogy fogjuk meg egymás kezét, csak azt, hogy ne fordítsunk egymásnak hátat" - foglalta össze üzenetét a spanyol filmes a Titanic Filmfesztiválon az MTI-nek. 

    Anselmo, a középkorú pásztor (Miguel Martín) szerény körülmények között él kunyhójában egy apró falu közelében. Birkanyája mellett legkedvesebb társasága a kutyája, Pillo. Elégedett életével és visszautasítja a nála kopogtató építési vállalkozó ajánlatát, aki a környező területekkel együtt az övét is megvenné, hogy lakóparkot építsen. Anselmo makacssága egyre kétségbeesettebb lépésekre sarkallja szomszédjait, a tartozásai miatt sarokba szorított Juliánt (Alfonso Mendiguchía) és a kapzsi Pacót (Carlos San Jorge).
    A pásztor a spanyolországi Salamancából származó Jonathan Cenzual Burley harmadik játékfilmje, és akárcsak két korábbi, minimális költségvetésből forgatott filmjét, már ezt is számos nemzetközi filmfesztivál műsorára tűzte. A fiatal rendező a csütörtökig tartó Titanicra is elkísérte filmjét, amely a versenyprogramban szerepel. Mint mondta, a film gondolata akkor fogalmazódott meg benne, amikor egy hosszabb távollét után hazatért. "Egy darabig nem voltam Spanyolországban és nagyon megrázott, amikor visszatértem, hogy milyen visszaélések történnek. Sokan veszítették el otthonukat nehéz anyagi körülményeik miatt. Úgy tűnik, az emberek hozzászoktak ehhez a kiszolgáltatottsághoz, de én úgy éreztem, hogy meg kell fogalmaznom a kritikámat" - idézte fel.
    A kapzsiságról akart beszélni, hogy a javak fontosabbak lettek, mint hogy törődjünk egymással. A pásztor története alkalmasnak látszott erre. 
    "A helyszíneket könnyű volt kiválasztani, mert ezen a kasztíliai tájon élek. Salamanca közelében La Armuna környéke hatalmas sík vidék, ahol nincs hová bújni, nincsenek fák. Sehol sem ilyen gyönyörű az ég. A filmbeli pásztor kunyhója látható is a házamból, a bárban játszódó jeleneteket a falu bárjában vettük fel" - mesélte hozzátéve, hogy a színészgárda is gyorsan összeállt, a főhős, Anselmo kutyája pedig a saját kutyája volt.
    Az egyszerű történetben minden szereplőt többdimenziósan akart ábrázolni, hogy ne sematikus karakterek legyenek, hanem lássuk a motivációikat és hogy ezek hogyan sodorják őket a végzet felé. Hogy lássuk, hogyan ragadja magával a békés Anselmót a gyilkos indulat, mikor végül mindent elveszít, a házát, a földjét, a kutyáját és nem marad számára más, csak a bosszú - magyarázta Jonathan Cenzual Burley. 
    Anselmo sok szállal fűződik a falu közösségéhez, esténként betér a bárba, könyvtárba jár, bevásárol, és ha furcsállják is, hogy egyedül él egy kalyibában, nem tekintenek rá rosszindulattal. Egy pillanatra az a vonzódás is felvillan, amit a könyvtárosnő iránt érez - a két színész egyébként férj és feleség a való életben -, de ez is csak azt a képet árnyalja, hogy Anselmo maga választotta ezt az életformát, és elfogadja, ami ezzel jár, a magányt is. 
    A rendező elmondta, hogy a spanyol közönség körében vitát indított el a történet és a befejezés is, amikor filmjét tavaly novemberben Spanyolországban a Gijón Nemzetközi Filmfesztiválon műsorra tűzték.