Gedeon napja van. | 2024.03.28

Török külügyminiszter: a szíriai kormánynak még mindig vannak vegyi fegyverei

2017-04-11 08:26:16

Ankara információi szerint a szíriai kormány a múlt keddi, Hán Sejkún-i gáztámadás után is rendelkezik még vegyi fegyverrel - mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden a TRT Haber állami hírtelevíziónak az olaszországi Luccában, ahol a G7 csoport külügyminisztereinek találkozója folyik.

    Kiemelte, hogy a vegyi fegyverek ismételt bevetésének kockázata egészen addig fennáll, amíg Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon van. Hozzátette, meg kell akadályozni, hogy Aszad ismét vegyi fegyvert vessen be. Hangoztatta, hogy a konfliktus sújtotta országban átmeneti kormány kialakítása szükséges.
    A nyugati szövetségesek szerint a damaszkuszi rezsim vegyi fegyver vetett be a múlt héten Hán Sejkúnnál, míg az Aszaddal szövetséges Moszkva szerint a szíriai kormányhadsereg egy raktárt talált el, ahol a lázadók tároltak vegyi fegyvereket.
    Az incidensben 86-an haltak meg, köztük 27 gyermek, 546-an pedig megsebesültek.
    Az Egyesült Államok múlt pénteken manőverező robotrepülőgépekkel mért csapást a szíriai hadsereg légi támaszpontjára, ahonnan feltételezhetően a gáztámadást végrehajtó repülőgépek felszálltak.