Auguszta napja van. | 2024.03.29

Tisztújító közgyűlését tartotta a KMKSZ Beregszászon

2017-04-08 18:20:00

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 28 éve töretlenül képviseli a kárpátaljai magyarság érdekeit, és mára a megyei magyar képviselet megkerülhetetlen politikai erővé vált Kárpátalján - jelentette ki Brenzovics László, a magyar szervezet elnöke, az ukrán parlament képviselője szombaton Beregszászon, a KMKSZ 28., tisztújító közgyűlésén.

    Hároméves elnökségét értékelő beszámolójában Brenzovics László hangsúlyozta: az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ) két éve kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően a magyar képviselet megkerülhetetlen politikai erővé vált a Kárpátalja megyei tanácsban (közgyűlésben).
    Soha nem látott sikert hozott a két szervezet közös választási listája a 2015-ös önkormányzati választásokon, a kárpátaljai magyarok minden szinten erős képviselethez jutottak, számos vezető pozíciót szerezve mind a megyei tanácsban, mind a megyei végrehajtó hatalmi szervekben - mutatott rá.
    A KMKSZ vezetője kifejtette: a rendkívül súlyos ukrajnai helyzet ellenére elnökségének három éve alatt - az újításoknak is köszönhetően - a szövetség megerősödött, a tagság 44,5 ezer főre bővült. Úgy vélte a KMKSZ kifogástalanul bonyolítja le az anyaországból érkező támogatások elosztását, jól menedzseli a magyar kormány gazdaságfejlesztési támogatását kezelő Egán Ede Gazdaságfejlesztési Tervet és a Keleti Partnerség Programot. Brenzovics László a kárpátaljai magyarság közösségként történő megmaradását tekintve kulcsfontosságúnak nevezte a támogatásokat, amelyek szerinte azt jelzik, hogy az anyaország, a magyar kormány "nem engedi el a kárpátaljai magyarság kezét". A KMKSZ elnöke köszönetet mondott Magyarországnak, a magyar kormánynak a támogatásokért.
    A politikus emlékeztetett arra, hogy a KMKSZ sikeresen képviseli a kárpátaljai magyarság érdekeit nemzetközi fórumokon, külön kiemelve és nagyra értékelve Bocskor Andreának, a Fidesz-KDNP kárpátaljai európai parlamenti képviselőjének a szerepét. Úgy vélte, az elmúlt három évben a KMKSZ Ukrajnában is megfelelően helytállt, aminek szerinte egyik bizonyítéka, hogy példátlanul sok, közel 65 ezer aláírás gyűlt össze a nemzetiségi jogok tervezett ukrajnai szűkítése elleni tiltakozásul.
    Brenzovics László üdvözölte, hogy az Európai Unió megadta a vízummentességet Ukrajnának. Egyúttal elítélte, hogy az EU ezzel egy időben megszigorította a határellenőrzést, megnehezítve ezzel az eddig is körülményes átkelést az ukrán-magyar határon.
    A kelet-ukrajnai konfliktusra utalva a KMKSZ-elnök rendkívül súlyosnak értékelte az ukrajnai helyzetet, és szerinte a kilátások sem jobbak, ha nem sikerül békés úton, a minszki megállapodások alapján rendezni a problémát. A konfliktusnak - mondta - nemzetiségi vetülete is van, mert ha a nemzetiségeknek nem biztosítják az őket megillető jogokat, akkor szerinte nem lesz megoldás. Ezzel kapcsolatban elítélte a nemzetiségi jogok korlátozására irányuló törekvéseket, és tiltakozását fejezte ki, amiért az ukrán titkosszolgálat és ügyészség indokolatlan ellenőrzésekkel zaklatja a Keleti Partnerség Programot lebonyolító intézményt.
    Brenzovics László kifejtette: Ukrajnában jelenleg kísérlet történik az 1991-ben kialakított államszerkezet újrafogalmazására. Mint mondta, akkor a kisebbségek számára kedvező törvényeket hoztak, nemzetközi megállapodásokat kötöttek. Ezzel szemben most - folytatta - alkotmányellenes, az ország által vállalt nemzetközi kötelezettségeket semmibe vevő jogszabályokat fogadnak el. "A KMKSZ elvárja, hogy Ukrajna tartsa be saját alkotmányát és törvényeit" - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy az ukrán alkotmány nemzetközi hírű jogtudósok szerint sem tiltja a többes állampolgárságot, és egyértelműen leszögezi, hogy senki sem fosztható meg ukrán állampolgárságától. Reményét fejezte ki, hogy a kérdésben a józan ész győz.
    A KMKSZ elnöke köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak azért, hogy a súlyos helyzet ellenére kitartanak, nem hagyják el szülőföldjüket.
    Beszédében Bocskor Andrea kifejtette: az ukrajnai kisebbségi jogok szűkítése megrendítheti a kárpátaljai magyarok jövőképét, ezért minden lehetőséget meg fog ragadni, hogy a problémával kapcsolatos információk eljussanak az EU vezetőihez, döntéshozóihoz. Úgy vélte, Kárpátalján többet kellene tenni annak érdekében, hogy az EU-ból több forrás érkezzen a térségbe, mert szerinte sok a kihasználatlan lehetőség. Köszönetet mondott a magyar államnak a Kárpátaljának nyújtott átfogó támogatásokért, amelyek erősítik a fiatalokban a jövőképet.
    Keskeny Ernő, Magyarország kijevi nagykövete beszédében emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában az utóbbi időben szaporodnak az aggasztó jelek. Rámutatott, hogy Magyarország az elmúlt 25 évben csak támogatta Ukrajnát, de ez nem mindig talált viszonzásra. Úgy vélte, az ukrán sajtóban megjelenő cikkek táptalajt adhatnak a nacionalista erőknek, amelyek megronthatják Kárpátalján a nemzetiségek békés együttélését. A diplomata hangsúlyozta: Magyarország egy erős, stabil, egységes Ukrajnában érdekelt.
    Zubánics László, az UMDSZ elnöke történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy beszédet mondhat a KMKSZ közgyűlésén. Úgy vélte, ez a kárpátaljai magyarság önmagára találási folyamatának a része. Mint fogalmazott, a kárpátaljai magyarság megértette a kor üzenetét, amikor szervezetei összefogtak, tudatosult benne, hogy csak egy járható út van. Azt mondta, a kárpátaljai magyarság most ostromlott erődre hasonlít, s a megvédése érdekében koncentrálni kell az erőket. Egyúttal köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a kárpátaljai magyar szervezetek összefogásának támogatásáért.
    A tisztújító közgyűlés küldöttei ellenszavazat nélkül újabb három évre Brenzovics Lászlót választották a KMKSZ elnökévé. A fórum nyilatkozat elfogadásával zárult.