Emma napja van. | 2024.04.19

Tizenhat évesen készített lemezt Varga Vivien

2017-04-07 09:04:00

Mindössze tizenhat évesen elkészítette első albumát Varga Vivien. Az elmúlt években több televíziós produkcióban sikerrel szerepelt énekes tehetség Körhinta című anyaga igazi jókedvű, életigenlő tinipop.

    "Amikor 2014-ben bekerültem Az ének iskolája című tehetséggondozó műsorba, volt bennem némi félelem, hogy nem vagyok-e túl fiatal a szerepléshez, de mivel nagyon szeretek énekelni, egy idő után már nem foglalkoztam a korommal" - idézte fel Varga Vivien az MTI-nek.
    A műsorban egészen a hatos döntőig jutott, majd egy évre rá megkereste Szűcs Norbert Artisjus-díjas zeneszerző-producer, hogy énekelje el Körhinta című szerzeményét. A dalhoz klip is készült, amelyet azóta csaknem kétszázezren néztek meg az ismert videomegosztó oldalon. A közös munka folytatódott, és az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával néhány napja megjelent a stúdiólemez.
    "Sokat beszélgettünk, egyeztettünk Norbival és a szövegíró Medveczky Balázzsal arról, milyen legyen a lemez, milyen stílusú dalok kerüljenek rá. Tinédzser vagyok, az album modern popos zenéje, az érzelmekről, a vágyakról szóló szövegek elsősorban a velem egykorúaknak szólnak. Szeretem a gyorsabb dalokat is, de úgy érzem, talán a lassabb, nagy ívű dalok állnak jobban nekem. A pop mellett imádom az R'n'B-t" - mondta a tehetség.
    A zeneszerző Szűcs Norbert korábban mások mellett Gáspár Lacival, Oláh Ibolyával, Keresztes Ildikóval, Janicsák Vecával és a ByTheWay-jel dolgozott együtt. 
    "Az elmúlt időszak megerősítette bennem az elhatározást, hogy ezzel akarok foglalkozni, felnőttként is énekelni szeretnék. A lemezt koncerteken, akár turnén is bemutatnám, a nyárra már számos felkérést kaptam, ezeken a közönség élőben hallhatja a Körhinta dalait. Több fellépésem lesz Pál Dénessel közösen" - tette hozzá Varga Vivien. Az énekesnő idén az év elején Pál Dénessel duóban megnyerte a Sztárban sztár + 1 kicsi című zenés televíziós showműsort.
    Varga Vivien kitért arra, hogy a stúdiófelvételeken ott volt édesapja, Varga Miklós, a népszerű énekes, aki több hasznos tanáccsal segítette a munkát. Varga Miklós négy évtizede van a pályán, korábban zenélt például a P. Boxban, a Safariban, a Varga Miklós Bandben, elénekelte az István, a király címszerepét és az Európa című slágert.
    "Apukámnak nagyon sokat köszönhetek, és szerencsére tetszik neki a lemez, büszke rám. Ő szerettette meg velem az éneklést, amikor kicsi voltam, testvéremmel mindig hallgattuk a dalait. A kedvencem tőle az István, a király rockopera, de nagyon tetszett az Egri csillagok című musical is. Ikertesómmal, Szabolccsal beöltöztünk különféle maskarákba és előadtuk a dalokat" - mesélte Varga Vivien.
    Hozzátette, hogy a Körhinta című lemezen elénekel egy duettet Szabolccsal: a Mindig itt legyél kettejüknek íródott, az ikerségükről szól. "Nagyon jól énekel és színészkedik is, játszott a József Attila Színházban és a Magyarock Dalszínházban, egy musicalstúdióba jár velem együtt".
    Varga Vivien lemezéhez a korábbi Körhinta mellett a Forrón lobban című dalhoz is klip készült, ez a tinik buliörömét mutatja meg. A harmadik kisfilm a Van, aki óvhoz fog tartozni. "A klipforgatások számomra a legizgalmasabb események közé tartoznak, nagyon élvezem".