Gedeon napja van. | 2024.03.28

Magyar Levente: közvetlen légijárat indul Koszovó és Magyarország között

2017-04-04 11:21:33

Közvetlen légijárat megindításáról is tárgyalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Koszovóban, a héten induló Budapest-Pristina járatot a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság fogja üzemeltetni.

    Az államtitkár Pristinából az MTI-nek telefonon elmondta, a közvetlen légi összeköttetés a magyar kormány finanszírozásával valósul meg, a járatok heti kétszer fognak közlekedni.
    Kiemelte: most tartotta első, alakuló ülését a Magyar-Koszovói Gazdasági Vegyes Bizottság, az ülésen számos projektről, és komoly magyar befektetési lehetőségekről is szó esett. A tervek szerint a bizottsági üléseket a jövőben rendszeresítik. 
    Tájékoztatott arról is, hogy a koszovói kormánnyal aláírt 62 millió eurós hitelmegállapodás értelmében infrastrukturális beruházásokat valósítanak majd meg, a kamatmentes magyar hitel a magyar vállalatoknak nyújt kivitelezési lehetőséget Koszovóban.
    Tárgyalnak a koszovói nemzeti futballstadion megépítéséről is, mert az ország válogatottja stadion hiányában jelenleg Albániában játssza a mérkőzéseit. A stadion építését szintén magyar hitelből finanszíroznák, és magyar építőipari cégek bevonásával épülhet meg. Erről még nincs megállapodás, de a legjobb ajánlatra törekednek - ismertette.
    Kitért arra is, hogy 50-re emelték a következő tanévtől a Stipendium Hungaricum keretében Magyarországon tanuló koszovói hallgatók létszámát.
    Magyar Levente féltucatnyi koszovói vezetővel tekintette át az aktuális témákat, így a kulturális, ifjúsági és sportminiszterrel, a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterrel, a pénzügyminiszterrel és magyar-koszovói üzleti fórumot is szerveztek.