Gedeon napja van. | 2024.03.28

Napirend előtt kivándorlás, egészségügy, korrupció az Országyűlés mai ülésén

2017-04-04 12:05:00

Néma felállással emlékeztek meg a szentpétervári robbantás áldozatairól a képviselők kedden az Országgyűlésben. A napirend előtti felszólalások között szó volt a kivándorolt fiatalokról, az egészségügyről, a korrupcióról.

    Megemlékezés
    
    Az elnöklő Jakab István az ülés kezdetén azt mondta: nem sokkal a londoni merénylet után "újra lecsapott a terror" Szentpéterváron, ezért újra ki kell állni a demokratikus értékek védelme mellett, a terroristákkal szemben. Az egész ország együtt érez a hozzátartozókkal és Oroszország népével - fogalmazott.
    
    LMP: 450 ezer fiatal élhet tartósan külföldön
    
    Hadházy Ákos, az LMP képviselője arról beszélt, hogy bár a Központi Statisztikai Hivatal 2013 óta "felháborító módon" nem ad ki adatot a külföldre emigrálók számáról, az LMP számításai szerint a 20-40 éves korcsoportból 450 ezren élhetnek tartósan külföldön. Hozzátette: ezt abból számolták ki, hogy az elmúlt hat évben 78 ezer kisbaba született külföldön, ami az összes gyermekszületés 15 százalékát jelenti. Szerinte a külföldre költözés oka a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság, a korrupció, és az, hogy a kormány nem polgárokat, hanem alattvalókat akar nevelni.
    A képviselő a Közép-európai Egyetemre utalva "barbár terrorcselekménynek" nevezte, hogy az Országgyűlésben kedden "ki fognak végezni" egy egyetemet, "előre megfontoltan és hidegvérrel".
    Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a balti és a közép-európai országokkal összehasonlítva Magyarországon jóval kisebb, 6 százalék körüli a külföldön tartózkodó fiatalok aránya, míg Litvániában ez 18,9 Romániában 17,5, Lettországban 17,1, Bulgáriában 16,5, Lengyelországban pedig 11,5 százalék. Hangsúlyozta: Magyarországon igenis politikai stabilitás van, egy stabil pártszövetség irányítja az országot 2010 óta, és a kormány támogatja az itthoni családalapítást, többek között a családi adózással, a gyes kiterjesztésével, bölcsődék és óvodák építésével és a csokkal. 
    Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az LMP-s képviselő szerint barbárság, ha a felsőoktatási intézményekkel egyenlő mérce szerint szeretnék a törvényeket betartatni, és senkinek nem akarnak privilégiumokat biztosítani. 
    
    MSZP: hét éve sikertelen a kormány egészségügyi politikája
    
    Szakács László, az MSZP képviselője arra szólította fel a kormányt, hogy keressék meg az elmúlt hét év sikertelen egészségügyi politikájának felelőseit. Szerinte ugyanis trükkösen valósult meg az azonnali forrásjutattás az ágazatnak, mert közben a rokkantellátásból és a gyógyszertámogatásokból vettek el pénzt, valamint nem alakították át a finanszírozási rendszert, az államosítással pedig burkolt forráskivonás hajtottak végre. Hozzátette: továbbra is csak álom, hogy 15 perc alatt kiérjen a mentő, és a sürgősségi osztályokon is órákat kell várni, mert nincs megfelelő számú szakember, míg a háziorvosi praxisok közül 287 betöltetlen. 
    Rétvári Bence hangsúlyozta: a szocialisták egyhavi bért elvettek az egészségügyben dolgozóktól, megszüntettek 16 ezer kórházi ágyat és elbocsátottak 6 ezer egészségügyi dolgozót, valamint vizitdíjat és kórházi napidíjat akartak bevezetni. A mostani kormány ezzel szemben többletforrások segítségével 70 ezerről 30 ezerre csökkentette a várólistákat, állami kézbe vette az egészségügyi intézményeket, valamint fejlesztésekre 500 milliárd forintot, épületek felújítására több mint 300 milliárdot, eszközparkra és műszerekre pedig 104 milliárdot költött. Emellett - folytatta - a kormány életpályamodellt indított, béremelést hajtott végre, a sürgősségi osztályoknak kétszeres finanszírozást biztosított, a mentőautók felét lecserélte, a háziorvosi ellátás ügyében pedig rezidenstámogatási programot és praxispályázatokat kezdeményezett.

    Jobbik: nem kellene ellopni
     
    Apáti István (Jobbik) beszámolt arról, hogy a Jobbik korrupcióellenes óriásplakátkampányt indított, hogy felhívja a figyelmet a kormányzati korrupció mértékére. A plakátok szlogenjét - "ti dolgoztok, ők lopnak" - magyarázva közölte, a ti alatt a teljes magyar társadalmat értik, míg az ők a "Fidesz-maffiát" jelenti, azt "a Soros-pártot, amelyet harminc évvel ezelőtt Soros György segítségével létrehoztak". Hozzátette: "Soros György kitanítatta az önök vezető politikusait, majd a Fidesz kitermelte Simicska Lajost. Simicska Lajos megteremtette a gazdasági, pénzügyi hátterüket, a Fidesz politikusaiból embert csinált, Orbán Viktort pedig úrrá tette".
    Bírálva Rogán Antal, Habony Árpád, Mészáros Lőrinc, Andy Vajna tevékenységét azt mondta, jutna pénz nyugdíjemelésre, az egészségügyre, csak nem kellene ellopni. A kormányzás célja, hogy Orbán Viktor - Mészáros Lőrinc strómanságával - ne csak az ország legbefolyásosabb, hanem a leggazdagabb embere is legyen - mondta Apáti István.
    Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint az a párt beszél lopásról, amely titkolja, mekkora támogatást kapott "a gazdájától" a plakátkampányra. Hogyan lehetne arra a bandára az országot bízni, amely úgy rendel meg plakátokat, hogy nem nézi az árukat? - kérdezte.
    Azt is firtatta, hogyan szerzett meg trükkösen ingatlanokat egy Jobbikkal szövetséges polgármester. Azt is tudakolta, hogyan lehetséges, hogy a Jobbik-frakció költéseinek jelentős része egy rejtélyes vállalkozó köréhez megy.
    Szerinte a jobbikos felszólalásokat már nem lehet megkülönböztetni a baloldaliaktól. Hozzátette: a Jobbikot felvásárolták, nem is túl drágán, pár ezer plakátért és pár száz interjúért. Reméli, azt a pokróc stílust, amit a párt "gazdája és csemetéje" képvisel, nem hozzák be a parlamentbe - közölte. Megjegyezte, a miniszterelnököt nem lehet dróton rángatni, ezért akarnak egyesek revansot venni.