Gedeon napja van. | 2024.03.28

OGY - Krónika 4. rész (interpellációk)

2017-04-03 18:25:00

 A nemzetbiztonság működéséről, a vidéki agrárképzés jövőjéről és a határvédelemről volt szó többek között az interpellációk során hétfőn az Országgyűlésben.


    Demeter Márta: nem megfelelő a nemzetbiztonság működése

    Demeter Márta független képviselő arról beszélt, hogy évek óta botrányok sora övezi a nemzetbiztonság területét. A politikus példaként hozta, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát ügytemetőként használják, a szakmai ellenőrzés pedig nem létezik, sokszor politikai utasítások végrehajtása történik. Tiszta lelkiismerettel tudják állítani, hogy rendben mennek a dolgok? Egyetértenek, hogy sürgős cselekvés kell a működés hatékonyságának helyreállítása érdekében? - kérdezte, és rendszerszintű változtatásokat sürgetett.
    Kontrát Károly belügyi államtitkár azt mondta: nem emlékszik, hogy a kritikai észrevételek elhangzottak volna a nemzetbiztonsági bizottság ülésein. A nemzetbiztonsági szolgálatok az alaptörvényben meghatározott feladataikat látják el - rögzítette, hozzátéve: a jogszabályban előírt kötelezettségeiknek eleget tesznek. Hangsúlyozta: a magyar polgárok a lehető legnagyobb biztonságban vannak.
    A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament 105 igen, 32 nem szavazattal jóváhagyta.

    LMP: mi lesz a vidéki agrárképzésekkel?

    Ikotity István (LMP) arról beszélt, hogy a felsőoktatásban újabb fontos terület átalakításának esett neki a kormány, az agrárképzésnek. Szerinte nem elfogadható a vidéki agrároktatás gyengítése és egy fővárosi központ létrehozása.
    Mi lesz a vidéki agrárképzésekkel, központokkal, megmaradnak, vagy tényleg elveszik az egyetemektől a karokat és Budapestnek adják? - kérdezte.
    Rétvári Bence, Emmi államtitkár válaszában rögzítette: semmiféle kormánydöntés nem született, és azt kérte, a képviselő ne is keltse ennek látszatát.
    Az a kérdés, hogy a mai felsőoktatási rendszer teljes mértékben ki tudja szolgálni az agráriumot? Hozzájárul ahhoz, hogy az agrár-innováció, és a GDP-növekedés minél magasabb legyen? Elegendő és kellően inspiráló a tudományos háttér most? - kérdezte, hozzátéve: ha az LMP szerint minden rendben van, akkor ezeket a kérdéseket nem kell feltenni. A kormány viszont feltette - közölte, és megjegyezte azt is: az elmúlt 20 évben felére csökkent az agrárképzésbe belépők száma.    
    A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament 105 igen, 30 nem szavazattal jóváhagyta.

    Fidesz a határok védelméről

    Németh Szilárd (Fidesz) azt firtatta, milyen hatással lehet a magyar határvédelemre az unió és Törökország közötti megállapodás esetleges felbomlása. Kitért az európai városokat ért támadásokra és azt mondta: fel kell tenni a kérdést, hogyan jutottak el idáig. Mint mondta, az unió vezetői csak a sokadik támadás után jutottak el oda, hogyan lehet feltartani a migránsáradatot, és született meg az unió és Törökország közötti megállapodás. Törökország azonban néhány hete kilátásba helyezte a megállapodás felmondását, s az uniónak nincs erre az esetre b-terve.  
    Azt kérdezte: ha felmondja a megállapodást Törökország az unióval, képesek leszünk kezelni az akár százezres nagyságrendű áradatot?
    Kontrát Károly államtitkár úgy reagált: felkészültek és meg tudják védeni a határokat. Megjegyezte: Magyarország azon az állásponton volt mindig is, hogy nem szabad kizárólag Törökország kezébe tenni Európa biztonságát.
    Kijelentette: a megállapodás felbomlása esetén is meg tudják védeni Magyarországot, a határvizeket is folyamatosan figyelik. Hozzátette: a megerősített jogi határzárral kapcsolatban pozitívak a tapasztalatok. Egyúttal, azt kérte, hogy akinek fontos az ország védelme és biztonsága, válaszoljon a nemzeti konzultációban szereplő kérdésekre.
    A képviselő a választ elfogadta.
    
    MSZP: a kormány propagandára költ a családok helyett
    
    Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) szerint miközben a kormány 6 milliárd forintot fordít a családbarát értékrend népszerűsítésére, százezrek nyomorognak és külföldön vállalnak gyermeket. Az ellenzéki politikus azt mondta, a kormány nem törődik a megszületett gyermekekkel és az egyedülálló szülőkkel.
    Bírálta, hogy az alanyi jogon járó családi juttatásokat az elmúlt hét évben nem emelte a kormány, azok reálértéke 30 százalékkal csökkent. Szóvá tette azt is, hogy a kormány programjában 105-en költöztek vissza Magyarországra. Azt kérdezte, a kormány miért propagandára költ ahelyett, hogy az élhető életre fordítana forrásokat.
    Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a legfontosabb kormányzati célok között említette a családtámogatást, s példaként hozta, hogy a családi adórendszer 1300 milliárd forintot hagyott az érintetteknél. Megjegyezte: 2010-ben 700 ezerrel kevesebben dolgoztak és félmillióan jelentkeztek segélyért, az MSZP "gőzerővel építette a segély alapú társadalmat".
    Az államtitkár kitért arra is, hogy az adózási és otthonteremtési kedvezmények, az ingyenes gyermekétkeztetés és tankönyvek segítik, hogy könnyen dönthessenek azok, akik haza akarnak térni.
    Bangóné Borbély Ildikónak címezve azt is közölte: ha le szeretne számolni a propagandával, akkor kezdje egy bocsánatkéréssel amiatt, hogy 2004-ben a határon túli magyarellenes kampány arca volt és azt hirdette, hogy minden külhoni állampolgár 168 ezer forintba kerül a magyar adófizetőknek.
    A választ a szocialista politikus nem fogadta el, a Ház azonban 106 igen és 33 nem szavazattal igen.