Emma napja van. | 2024.04.19

OGY - Krónika 3. rész (interpellációk)

2017-04-03 17:46:00

Az interpellációk folytatása során a képviselők többek között a Szeviépről, a CEU-ról, földeladásokról és mezőgazdaság helyzetéről kérdeztek a parlamentben.


     Fidesz: kik lehetnek érintettek a Szeviép-ügyben?

    Salacz László (Fidesz) arról beszélt, hogy a mára már csődbe ment Szeviép Zrt. az MSZP-s kormányok alatt több mint 34 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el. A cég ezer szálon keresztül kötődik a szocialistákhoz és Botka László szegedi polgármesterhez - jelentette ki. Szavai szerint habár az MSZP-s polgármester tagadta, de a város több projektet is a céggel végeztetett el, összesen kilenc milliárd forint értékben. A Szeviépet 2010-ben számolták fel, miután évekig sikeresen bújt ki a fizetési határidők alól, végül 11 milliárd forintos adósságot hagyott maga után, amivel ötszáz alvállalkozónak tartoznak - hangsúlyozta a politikus. A Szeviép több vezetője ellen eljárás folyik, mert kölcsönöket nyújtottak gazdasági társaságoknak és magánszemélyeknek - emlékeztetett. A másfél milliárd forintnyi kölcsön egyharmadát a cég egyik leányvállalata kapta, aminek Ujhelyi István szocialista EP-képviselő sofőrje volt az ügyvezetője - emelte ki.
    A képviselő azt kérdezte, mikor láthatnak majd tisztán a Szeviép-ügyben és annak kik lehetnek az érintettjei.
    Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt felelte, hiába nem kormányoznak a szocialisták már évek óta, "halomra hullanak ki a korrupciós csontvázak a szekrényből". A vizsgálódás a hatóságok feladata, de az lenne a legkönnyebb, ha a szocialisták tisztáznák az ügyet - tette hozzá.
    A képviselő a választ elfogadta.

    MSZP: miért sodorják tudásválságba az országot?

    Kunhalmi Ágnes (MSZP) azt mondta, hogy a Közép-európai Egyetem az ország egyik legjobb felsőoktatási intézménye, ami az országnak pénzt, megbecsülést, okos és művelt diákokat ad. Az egyetem eközben ösztöndíjakkal támogat mélyszegénységből kikerülő magyar diákokat is - tette hozzá.
    Miért sodorják még mélyebb tudásválságba az országot - kérdezte a képviselő a felsőoktatási törvény javasolt módosítására utalva.
    Rétvári Bence, az Emmi államtitkára azt felelte, hogy a CEU-t New York államban jegyezték be, de ott csak papíron létezik, mert diplomát nem ad ki, sem kampusza sem oktatói nincsenek. Ennek ellenére ennek az amerikai intézménynek a nevében adnak ki Magyarországon diplomákat, ami megtévesztés és csalás - jelentette ki.
    A "Soros-egyetem" ugyanakkor együttműködési megállapodást kötött a Közép-európai Egyetemmel, amely "átláthatatlan módon" elvégzi a CEU helyett az oktatási tevékenységet - fogalmazott. A parlament előtt fekvő törvényjavaslat semmilyen szempontból nem érinti a Közép-európai Egyetemet - tette hozzá.
    A képviselő azt mondta, hogy az államtitkár "hazudik, mint a vízfolyás", ezért a Ház fogadta el a választ 102 igennel, 34 nem ellenében.

    Jobbik: állami földek kerültek a Monsanto-hoz

    Magyar Zoltán (Jobbik) felszólalásában arról beszélt, hogy egy állami földekből teljesen indokolatlanul hasítottak ki három darab, három hektáros földterületet, amelyeket egy vállalkozó szerzett meg ipari területként. Miután a vásárló újraegyesítette a földeket, azokat busás haszonnal eladta a Monsanto Hungária Kft.-nek - hangsúlyozta.
    A politikus úgy fogalmazott: csak egyetlen ember adott be ajánlatot a földekre, mert csak ő tudott róla, hogy az állam felosztja azokat.
    Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára azt felelte, hogy a képviselő nem ismeri a törvényt, amiről beszél, mert a három hektár alatti termőterületekre teljesen más szabályok vonatkoznak, mint az a fölöttiekre. A vásárló a hatvan napos kifüggesztés után élt az elővásárlási jogával - tette hozzá.
    Az államtitkár kiemelte, hogy abban az ügyben viszont vizsgálatot rendeltek el, hogyan kerülhetett ez a terület a Monsanto-hoz.
    A képviselő nem fogadta el a választ, a parlament viszont megtette ezt 106 igennel, 36 nem ellenében.

    KDNP: hogyan lehet fejleszteni az élelmiszergazdaságot?

    Földi László (KDNP) arról beszélt, hogy a mezőgazdaság a jövőben és a jelenben is meghatározó társadalmi súllyal bír Magyarországon. A képviselő azt mondta, hogy a magyar élelmiszergazdaságban a mostaninál mintegy hatvan százalékkal nagyobb potenciál rejlik, ami jelentős lehetőségeket ad az ország számára.
    A biztonságos élelmiszerellátást, a GMO-mentesség fenntartását, a természeti értékek megóvását, a biológiai sokféleség megőrzését és a környezet kíméletét célként megnevező képviselő arra kérdezett rá, hogy hogyan lehet fejleszteni az élelmiszergazdaságot és versenyképesebbé tenni a mezőgazdaságot.
    Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára nyomatékosította, hogy a magyar mezőgazdaság kivételesen jól teljesített az elmúlt esztendőkben. Az élelmiszerstratégiára pedig azért volt szükség, mert olyan kihívásokkal nézünk szembe a közeljövőben, amelyekre egyelőre még nem ismerjük a válaszokat - hívta fel a figyelmet. Ezért kell megtalálni arra a megoldást, hogy hogyan lehet kielégíteni a megnövekedett lakossági igényeket - közölte.
    Magyarország érdeke nem az, hogy a mesterséges termékek vonalán induljon el, hanem az, hogy a hagyományos mezőgazdaságon belül a prémium kategóriában tudjon kitörni a nemzetközi piacra - szögezte le.
    A képviselő a választ elfogadta.