Auguszta napja van. | 2024.03.29

Németországban meghaladta a tízezret a szalafisták száma

2017-04-02 21:20:00

Németországban meghaladta a tízezret a leginkább elterjedt radikális iszlamista irányzat, a szalafizmus híveinek száma - írta hétvégi számában a Rheinische Post (RP) című lap, amely szerint a a szövetségi kormány százmillió eurós programot indít a radikális muzulmán vallási irányzatok terjedésének feltartóztatására.

    Az RP a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) friss adataira hivatkozva azt írta, hogy a tízezres lélektani határ áttörése beigazolta a radikális iszlamista szubkultúra fékezetlen terjedésére vonatkozó aggodalmakat. 
    A BfV szerint a szalafizmus már évek óta "a legdinamikusabban fejlődő iszlamista mozgalom" Németországban, híveinek száma 2011-ben 3800 volt, 2015-ben pedig már 8350. 
    A szalafizmus a világi államot elutasító és az iszlám jogrend, a saría alapján álló vallási mozgalom. Képviselői vagy társadalmi-politikai eszközökkel igyekeznek elérni céljukat, a saríára alapozott állam felépítését, vagy pedig erőszakkal, terrorral.   
    A BfV szerint az irányzat terjedése azért is gond, mert bővíti a dzsihadisták - iszlamista terroristák - úgynevezett toborzási bázisát. Az alkotmányvédelmi hivatal szakértőinek tapasztalatokon alapuló "ökölszabálya" szerint nem minden szalafitsa dzsihadista, de majdnem minden iszlamista terrorista a szalafista irányzat követője vagy a szalafista szubkultúrában radikalizálódott.
    Az RP értesülése szerint a szövetségi kormány pártjai megállapodtak a radikális muzulmán irányzatok terjedésének feltartóztatását célzó erőfeszítések fokozásáról. A Nemzeti prevenciós program az iszlamista szélsőségesség ellen elnevezésű program révén 2018-ban 100 millió eurót fordítanak erre a területre.
     Stephan Mayer, a jobbközép CDU/CSU pártszövetség egyik vezető belügyi szakpolitikusa az RP-nek azt mondta, a tízezres határ átlépése jelzi, hogy a "fanatikus iszlám" egyre nagyobb veszély, ezért határozott fellépésre van szükség és nincs hely a "rosszul értelmezett vallási tolerancia" számára. 
    A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) vezető szakpolitikusa, Burkhardt Lischka hozzátette, hogy semmi keresnivalója nincs Németországban mindazoknak, akik vallási alapon erőszakra szólítanak fel. A "gyűlöletet prédikáló szalafistákat következetesen ki kell utasítani, és a rejtetten, hátsó udvarokban működő mecseteiket be kell zárni" - mondta az SPD-s parlamenti (Bundestag-) képviselő.
    A 82,2 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muzulmán él, többségük szunnita török. A menekülthullám révén 2015 óta valószínűleg több mint félmillióval nőtt számuk az országban.