Emma napja van. | 2024.04.19

Több mint félmilliárdos beruházást tervez idén az E.ON Zalában

2017-03-31 13:52:00

Több mint félmilliárd forint értékű villamos- és gázhálózati beruházást tervez idén az E.ON Zala megyében - közölte a társaság dél-dunántúli áramhálózati cégének vezérigazgatója pénteken Nagykanizsán.

    Gelencsér Lajos elmondta: Nagykanizsán 285 millió forintból újítanak fel és építenek ki új villamos- és gázvezetékeket, illetve szerelvényeket. További tíz zalai településen 200 millió forintot meghaladó gázhálózati munkát terveznek, illetve 66 millió forintból öt települést érintő áramhálózati rekonstrukció lesz.
    Ez utóbbi még nem is fedi le a megye egészét, Zala északi és nyugati területeinek beruházásai ugyanis az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. kereteibe tartoznak - jelezte a vezérigazgató.
    Hozzátette, hogy a munkálatok célja a biztonság, az üzemzavarok megelőzése, ezért tervszerűen és folyamatosan újítanak fel és cserélnek áram- és gázvezetékeket, valamint a hozzájuk kapcsolódó szerelvényeket. A beruházásokra, karbantartásokra és üzemviteli feladatokra együttesen évente mintegy kétmilliárd forintot költenek Zala megyében.
    Várfalvi Ferenc, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. nagykanizsai üzemvezetője kifejtette: 2017-ben Nagykanizsán 120 millió forint, a megye déli és keleti részén további öt településen pedig több mint 66 millió forint értékű beruházást terveznek. A dél-zalai városban például több kilométernyi légvezetéket váltanak ki és helyeznek a föld alá, valamint új transzformátorokat is építenek a megnövekedett lakossági és ipari fogyasztói igények kiszolgálása érdekében.
    Nagy József, az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nagykanizsai üzemvezetője arról beszélt, hogy a város területén 165 millió forintot költenek a beruházásokra ebben az évben, további tíz településen pedig még 202 millió forint értékű munkálatokat terveznek. Nagykanizsán egyebek mellett számos lakótelepi társasháznál kicserélik az utcai vezetékeket és a szerelvényeket, de más Zalaegerszegen, Keszthelyen, Lentiben és Zalakaroson és más kisebb településeken is folytatják a vezetékcseréket.
    Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón többek között arról beszélt, hogy régóta zökkenőmentes az együttműködése a városnak és a szolgáltatónak, a korábbi nagykanizsai nagyberuházások esetén is az E.ON partnerként vett részt a közművek cseréjében. Erre pedig a közeljövőben is szükség lesz a város hamarosan induló, települési operatív programból vagy a Modern városok programjából finanszírozott több milliárdos fejlesztései miatt.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó