Auguszta napja van. | 2024.03.29

Inflációs jelentés: 2018 elején éri el Magyarország a 3 százalékos inflációs célt

2017-03-30 11:04:56

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzői szerint 2018 elején éri el Magyarország a 3 százalékos inflációs célt fenntartható módon - mondta Balatoni András, a jegybank igazgatója az MNB Inflációs jelentését bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

    Kiemelte: idén márciusban az infláció ideiglenesen eléri a 3 százalékos mértéket, majd áprilistól ismét csökkenés jöhet. Az év egészében 2,6 százalék lesz az infláció.
    Elmondta: az állami és a magánberuházások is megugranak, és a fogyasztás bővülése húzza a növekedést.
    A lakossági fogyasztás 2017-ben 5,1 százalékkal, a beruházások 13,2 százalékkal bővülnek az MNB aktuális előrejelzése szerint.
    Balatoni András kiemelte: a lakossági fogyasztás további erőteljes élénkülésére számít az MNB, illetve arra, hogy a fogyasztás gyorsabban emelkedik, mint a lakosság rendelkezésére álló jövedelem.
    Kifejtette: jelentős fordulat várható a beruházásokban is, emellett az idei évtől az MNB elemzői "pozitív fiskális keresleti hatásra" számítanak, miközben a GDP-arányos államadósság továbbra is csökkenő pályán marad.
    A Magyar Nemzeti Bank idén 2,6 százalékos inflációt vár a korábban prognosztizált 2,4 százalék után, és a korábbi előrejelzéssel megegyező, 3,6 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel számol az Inflációs jelentésben.
    A jelentés kedden kiadott fő számai szerint két év múlva, 2019-ben a gazdaság várhatóan 3,2 százalékkal bővül, és a fogyasztói árak 3,0 százalékos növekedését prognosztizálja a jegybank.
    Az MNB szakértői szerint 2018-ban 3,7 százalékkal nő a GDP, 3,0 százalékos infláció mellett. A jövő évi prognózis megegyezik a decemberi Inflációs jelentésben közölt számokkal.
    A jegybank 2017. márciusi előrejelzése a korábbi kétéves helyett hároméves horizonttal - 2020 elejéig - készült el.
    Az MNB igazgatója csütörtökön elmondta: az idei, év eleji jelentős béremelések, az élénk bérdinamika a fogyasztás nagyarányú növekedését idézi elő, amely elsősorban a behozatal növekedését vonja maga után és mérsékelt lesz az inflációs hatása.
    Kifejtette: a versenyszféra bérdinamikája a vártnak megfelelően alakult az idei év elején, a magas bérdinamika viszont több csatornán keresztül fejtheti ki hatását. Az MNB szakértői azt várják, hogy elsősorban a tartós fogyasztási cikkek kereslete nő meg a jövőben. Ezek jellemzően importból származó termékek, ezek ára a kereslet hatására kevésbé emelkedik, inkább az importjuk volumene nő meg, a fogyasztás élénkülése így kevésbé hat az árak növekedésére. Az MNB szakértőinek várakozása szerint a bérek inflációs hatása is mérsékelt marad, emellett az inflációs várakozások alacsony szinten maradnak - fejtette ki Balatoni András.
    Elmondta: nagyarányú fordulat várható a beruházások esetében is, jelentős növekedési impulzust adhat a magyar gazdaságnak az uniós pénzek felhasználása. A gazdasági bővülésre pozitívan hat az is, hogy a kis- és közepes vállalkozások hitelállományának emelkedése előretekintve a megcélzott 5-10 százalékos sávon belül alakulhat középtávon.
    Balatoni András kifejtette: a vállalati beruházások bővülését a bejelentett járműipari fejlesztések is támogatják, a háztartások esetében a lakásépítések, a lakással kapcsolatos beruházások jelentős élénkülésére számítanak a jegybanki szakértők. Kiemelte: a nemzetgazdasági beruházási ráta 20 százalék felett stabilizálódik, 2018-tól az új járműipari kapacitások termelése növeli az ország exportpiaci részesedését. Az import a várakozások szerint jobban nő, mint az export, a folyó fizetési mérleg többlete az import emelkedésével párhuzamosan csökken - közölte.
    Balatoni András rámutatott: míg tavaly a mezőgazdaság 0,6 százalékponttal növelte, 2017-ben a mezőgazdasági hozzáadott érték körülbelül 0,5 százalékponttal mérsékelheti a hazai gazdasági növekedést.
    A jelentés összeállítói szerint az export idén 5,1 százalékkal, jövőre 6,2 százalékkal nő majd, az import idén 7,2 százalékkal, 2018-ban 7,0 százalékkal bővül.