Emma napja van. | 2024.04.19

Kovács K. Zoltán iránytű volt a magyar kereszténydemokrácia számára

2017-03-27 18:41:00

Iránytűként jellemezte Kovács K. Zoltán egykori kereszténydemokrata politikus életét és munkásságát a magyar kereszténydemokrácia számára Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke hétfőn Budapesten. 

    A kisebbik kormánypárt elnöke a Kovács K. Zoltán írásaiból megjelent kötet bemutatóján felidézte, hogy nem volt egyszerű feladat a keresztényszociális mozgalmakból induló történelmi hagyományokat és az európai kereszténydemokráciát egyaránt megjeleníteni.
    Kiemelte: Kovács K. Zoltán volt az, aki egységben volt képes látni és láttatni a kereszténydemokrácia magyar hagyományait és a legmodernebb európai kereszténydemokrata felfogást. Ő volt az, aki törés nélkül e kettő értékeit konkrét politikai programba tudta foglalni és politikai gyakorlatként meg tudta valósítani - tette hozzá.
    Kitért arra is, hogy a kereszténydemokrácia dilemmája: ha egy kereszténydemokrata párt egyházi értelemben keresztény, akkor ezzel behatárolja szavazóbázisát, kizárólag ezzel a programmal például választást biztosan nem lehet nyerni; ugyanakkor ha feladja egyházi jellegét, akkor bár a szavazóbázis növelhető, felmerülhet a kérdés, mitől lesz keresztény. 
    Erre megoldás - amit Kovács K. Zoltán is képviselt - a polgári szövetség. Ebben a szövetségben a KDNP képviseli a világnézeti jelleget, és a Fidesszel mint néppárttal elérhet olyan szavazói réteget is, amit egyedül nem tudna, mert akkor alapelveinek feladására kényszerülne - mondta Semjén Zsolt, aki kiemelte a 2008-ban elhunyt politikus szerepét a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség megszervezésében.
    A KDNP elnöke szólt arról is, hogy nemzet és kereszténység nem áll szemben egymással. Kovács K. Zoltán mélyen elkötelezett katolikus és egyúttal elkötelezett, igaz magyar ember volt - fogalmazott. 
    Semjén Zsolt szerint két tévedés létezik a nemzet vonatkozásában. Kifejtette: az egyik az internacionalizmus, ami az egyetemesség nevében tagadja a nemzet létét, a másik pedig - ami szintén vállalhatatlan - ha egy nemzet kétségbe vonja más nemzetek élethez való jogát. Kovács K. Zoltán az tanította, hogy minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték - mutatott rá a miniszterelnök-helyettes, megjegyezve: azt is világossá tette Kovács K. Zoltán, hogy szélsőjobb és szélsőbal egy tőről fogad, azaz mindkettő "neopogány".
    Kovács K. Zoltán 1924-ben született, a Demokrata Néppárt - a KDNP elődpártja - országgyűlési képviselője, a Szabad Európa Rádió szerkesztője, a Barankovics István Alapítvány egyik alapítója volt.