Gedeon napja van. | 2024.03.28

Feloszlatta magát a képviselő-testület Izsófalván

2017-03-17 23:43:05

Rövidesen helyi választásokat írnak ki Izsófalván, mert március tizenharmadikán a képviselő-testület feloszlatta önmagát. A demokrácia drága mulatság, a helyi választás költségeit az izsófalvaiaknak kell fizetni. A választásra kiadott pénz kerülhetett volna jobb helyre is, azonban a demokrácia ér annyit, hogy végérvényesen a múlté legyen ez a képviselő-testület, aki az elejétől fogva akadályozta a polgármestert – mondta több helyi forrásunk.

A történet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egy sokszorosan hátrányos helyzetű településen játszódik napjainkban.

Izsófalván 2014-től óriási változások történtek. Több pályázatot nyert az önkormányzat nagy értékű gépek-, eszközök vásárlására, középületek szigetelésére. Tavaly novemberben beindult a népkonyha, naponta 650 adag meleg ételt osztanak ki izsófalvi lakosoknak ingyen. A polgármester több mint 7 hektár föld bérleti jogát szerezte meg 20 évre térítésmentesen. 15,5 hektáron gazdálkodhat az önkormányzat közmunka-programja, melyet 2015-ben a kormány kitüntetett.
2017. március 1-én a képviselő-testület falugyűlésen jelentette be önfeloszlatását, és alaposan le akarták járatni a polgármestert.  

Az ügynek három főszereplője van: Izsófalva polgárai, akik megdöbbenéssel figyelik a képviselő-testület ámokfutását, a 2014-ben megválasztott Simon Ottó polgármester, akit a képviselő-testület nem fogadott el a megválasztása pillanatától, és az izsófalvi önkormányzati képviselő-testület és szószólója, Ötvös Béla, aki bosszúhadjáratot folytat a polgármester ellen, több alkalommal nyilvánosan hazugnak nevezte Simon Ottót, jogosulatlanul hozott nyilvánosságra személyes adatokat március elsején tartott falugyűlésen.

A 2014-es önkormányzati választásokra elviselhetetlen állapotok alakultak ki a nagyközségben, és a polgárok változást akartak. Több polgármester aspiráns közül a sikeres, gyakorlatias szállítás területén dolgozó, a Fidesz színekben induló Simon Ottó lett a befutó. A településen mindenki egyöntetűen állítja, Ottó nem a pénzért vállalta a polgármesterséget, hanem tenni akar a faluért. Izsófalva főterén beszélgetek néhány járókelővel, akik egymást túllicitálva magasztalják a polgármestert, és szidják a képviselő-testületet.

- Darabos stílusú, de a szíve aranyból van – állítja egy lakos. A kilátástalanság miatt elveszett hitünket adta vissza. Amióta „uborkázunk” újra egész embernek érzem magam, aki pénzért dolgozhat. Ottó előtt a patakot és az utcát kapirgáltuk naponta egy kicsit, aztán mindenki mehetett haza. Az egyik most lemondott képviselő, Ötvös Béla volt a művezető, de az egész kompánia Ottó nyomába sem érhet. Azt beszélik a faluban, hogy a képviselők azért akarnak új választásokat, mert Ötvös Béla nem lehetett alpolgármester és a közmunkások művezetője – avat be az eseményekbe helyi forrásunk. Azt fájlalja, hogy most nem kap két pénzt az önkormányzattól.

- A képviselők összefogtak ellene – mondja egy termetes asszony. Két hete a Kultúrban falugyűlést tartottak, és a polgármestert alig engedte szóhoz jutni az Ötvös Béla, a hallgatóságból pedig annak nem adtak szót, aki a polgármester mellett szólt volna. Ötvös Béla a polgárőrökkel fenyegette azt, aki méltatlankodik a képviselő-testület ellen. Nem valók ők képviselőnek, mert nem izsó érdekeit tartják szem előtt. Azt mondták, hogy a polgármester „Döbrögi”. Miért, mert megköveteli a rendes munkát? Ottó ott dolgozik velünk! Már korán reggel osztja a munkát, odafigyel mindenre. Hol voltak a képviselők, amikor a nagy havat kellett kotorni? Ezek a nagyszájú képviselők közül egyik sem jött megfogni a munkát, csak áskálódnak!

- Ottó előtt nem volt itt semmi – mondja egy felindult férfi. Ő legalább emberszámba vesz minket. Ötvös a falugyűlésen feltüzelte az embereket, közben meg nem tesz semmit a faluért. Mink kitartunk Ottó mellett. Gyerekkorától ismerjük, és nem játssza meg magát, mint egyes képviselők. Épp ideje volt már, hogy a lemondjanak. Remélem lesz annyi esze a falunak, hogy többet nem szavazza vissza őket.

A polgármester a patak partján dolgozott a közmunkásokkal

A központban való diskurzus után kerestem a polgármestert, akit a patak partján találtam meg egy markológép fülkéjében, a közmunkásokkal az Ormos-patak medrét tisztította. A március elsejei falugyűlésről és a polgármesteri tájékoztatóról kérdezem.

Sajómente: Miért alakult ki ellentét a polgármester és a testület között?

Simon Ottó: A képviselők a polgármesterré választásomat nem tudták elfogadni. Mást képzeltek polgármesternek, és az elképzelésük nem találkozott az izsói választók véleményével. Izsófalva hátrányos helyzetű település, nagyon magas a munkanélküliség. 2014 előtt alig volt fejlesztés, közmunkaprogram gyakorlati megvalósítása kimerült a vízgereblyézésben. Izsófalván nem voltak kihasználva a program nyújtotta előnyök, többek között az állam az eszközök beszerzésére komoly forrást biztosított. Ötvös Béla képviselőtársam szítja a feszültséget, mert nem jelöltem alpolgármesternek, és nem lett a közmunkások vezetője, ugyanis az előző ciklusban ezeket a pozíciókat töltötte be.

SM: 2014-ben választották polgármesternek. Miért akarta Izsófalvát vezetni?

Simon Ottó: - Higgye el nem a pénzért tettem. Azt sem tudtam, és nem is érdekelt mennyi a polgármester fizetése. Az elmúlt években láttam és elkeserített ennek a nagymúltú településnek a pusztulása. Izsófalván megállt az idő! Tenni akartam a faluért! Innen én nem vittem, hanem hoztam. Ha kell traktort vezetek, ha kell medret kotrok, ha kell bármilyen munkát elvégzek, hogy példát mutassak azoknak az embereknek, akik minden reményüket elvesztettek, de hittek azokban a tervekben, amelyek megvalósításához a segítségüket kértem.

SM: 2014-ben hogyan fogadták polgármesterként a faluban?

Simon Ottó: - Tősgyökeres izsói vagyok. Mindenki ismer, nyitott könyv az életem. Mindenki tudja, hogy a családi vállalkozást nagyon kemény munkával építettük fel a semmiből. Amikor rám szavaztak az izsóiak, tudták, hogy közülük való vagyok, velük nőttem fel. Bíztak bennem, ismertek, a mai napig támogatnak a tervek megvalósításában.

SM: A képviselő-testület nem örült a megválasztott polgármesternek.

Simon Ottó: - Tényleg nem. Megszokták, hogy korábban nem kell semmit tenni. Le is pusztult a falu. Amikor átvettem a település vezetését, kis túlzással mondhatom, hogy mindent vastagon belepett a por. Munkanélküliség, csüggedés, kilátástalanság volt a jellemző Izsófalvára. Én a vállalkozás világából jöttem, ahol nagyon kemény törvények uralkodnak. Megtanultam segíts magadon, Isten is megsegít! Ennek jegyében kezdtem a polgármesterséget. Kiderült, hogy a képviselő-testületre nem számíthatok, de a falura igen.

SM: Mint említette mindent vastag por lepett be Izsófalván. Milyen tervekkel próbált életet lehelni a faluba?

Simon Ottó: - Már említettem, hogy a vállalkozás világában megtanultam, hogy amink van, abból kell főzni. Sajnos Izsófalván nagyon kevés volt a lehetőség. Mindent ki kellett használni. A legkézenfekvőbb volt értelmes közmunkaprogramot csinálni. Az állam támogatja az értékteremtő programot, pénzt és eszközt ad hozzá. Olyan programot kellett kitalálni, amelyben tudnak dolgozni az emberek. Az uborkatermesztés tűnt elérhetőnek, amelynek sikerességét mutatja, hogy borsodban ma már kormányprogram az uborkatermesztés. Hozzánk járnak tanulmányozni a technológiát.

SM: Az ominózus falugyűlésen a képviselők kifogásolták az uborkaprogramot.

Simon Ottó: Az uborka termesztéstechnológiát egy szabolcsi vállalkozótól vettük át a környező településekkel. Ahhoz, hogy rentábilis legyen, 20 km hosszú ültetvényre van szükség, ebből Izsófalva 10 km-t vállalt be. Két év alatt nullszaldóra hoztuk ki a termelést, vagyis uborkával fizettük ki a termesztéshez szükséges eszközöket. Ötvenöt embernek ad munkát négy hónapon keresztül. Az izsófalvi képviselő-testületen kívül mindenki elismeri a munkánkat, pedig 2015-ben kormánykitüntetést kapott a kollektíva. 

SM: A falugyűlésen Ötvös Béla felemlegette, hogy a „pottyantós” wc-t is szigeteléssel látták el az önkormányzat épületének felújításakor.

Simon Ottó: - Nem szeretném minősíteni Ötvös képviselő hozzáértését, de hagy némi kívánnivalót a felkészültsége. Az önkormányzat a hivatal épületeinek szigetelésére pályázott, és ebben az épületcsoportban van beépítve a sokat emlegetett mellékhelyiség. Úgy gondolom, hogy csak le akartak járatni, hiszen a sajtó ezt kapta fel. Aki pályázatokkal foglalkozik, annak tudnia kell, hogy az elnyert forrást, csak a pályázatban meghatározott célokra lehet felhasználni. Ha szigetelésre adták, akkor szigetelésre, és csak arra az épületre, amely meg lett jelölve. A képviselők kifogásolták, hogy a régi kommunista pártházat, amelyet az iskola tornateremként használ, miért nem ebből a pénzből szigeteltük? Az épületet átadtuk a KLIKK-nek, vagyis nem pályázhatott az önkormányzat, az elnyert pénzből pedig nem lehetett rákölteni.

(folytatás következik)

Még számtalan kérdést szeretnénk Simon Ottó polgármesternek feltenni, ezért meghívtuk a BRTV stúdiójába, hogy a facebookon is nyomon követhető elő adásban kérdezzük. A polgármester elfogadta a felkérésünket, és április 4-én 18 órai kezdettel a BRTV portré műsorának lesz a vendége, amelyet a www.sajomente.hu, és facebookos oldalán nézhetnek meg, kérdéseiket a 06/20 364 78 86 -os telefonszámon tehetik fel.

(di)