Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: Botka László tisztázza Szeged és a Szeviép viszonyát!

2017-03-17 14:52:00

A szegedi önkormányzat és a Szeviép viszonyának tisztázására szólította fel a Fidesz Botka Lászlót és az MSZP-t.

    Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója pénteken a közmédiának nyilatkozva azt mondta: noha a szocialista polgármester korábban kategorikusan visszautasította, hogy vezetése alatt Szeged városának szerződése lett volna a büntetőeljárás alá vont Szeviéppel, a közbeszerzési értesítő cáfolja az állításait.
    Úgy tűnik, hogy Botka László hazudik - értékelt a politikus, kifejtve: a város 2005-ben és 2009-ben is kötött szerződést a vállalattal, egy 100 százalékban önkormányzati cégen keresztül pedig további háromszor szerződtek nagy tételekben 2008-ben és 2009-ben.
    Kiemelte: a Fidesz elsősorban igazmondást vár,  vagyis Botka László és az MSZP tisztázza a céggel való viszonyát, továbbá azt, hogy mit akartak takargatni.
    Emlékeztetett, hogy a Szeviép-botrányban 11 milliárd forintos kár keletkezett, mintegy 500 alvállalkozót nem fizettek ki, ami miatt többen csődbe is mentek.
    Olyan állítások is napvilágot láttak, hogy a cég korábban szocialista kifizetőhely volt, 10 millió forintokat "talicskáztak" az MSZP-hez - jegyezte meg, erre is kielégítő választ kérve.
    Hidvéghi Balázs értékelése szerint a jogi kérdéseken túl alapvető hitelességi aggályokat is felvet az ügy. Az a politikus, aki "miniszterelnök-jelöltként lép a színpadra", minimum, hogy ilyen komoly kérdések, vádak megfogalmazása esetén az igazat mondja - tette hozzá.