Tivadar napja van. | 2024.04.20

Tanúként akarja meghallgatni a lengyel ügyészség Donald Tuskot

2017-03-13 11:24:19

Donald Tusk, az Európai Tanács múlt héten újraválasztott elnöke, volt lengyel kormányfő tanúmeghallgatását rendelte el a varsói kerületi ügyészség a lengyel katonai elhárítás volt főnökei ellen folytatott eljárás keretében - értesült hétfőn a niezalezna.pl jobboldali, lengyel hírportál.

    Az illetékes ügyészség szóvivője, Michal Dziekanski azt közölte a PAP lengyel hírügynökséggel: Tuskot szerdára idézték be, és a volt miniszterelnök átvette az idézést. Az eljárás részleteiről Dziekanski nem nyilatkozott.
    A lengyel katonai elhárítás (SKW) két volt főnökét, Janusz Nosek tábornokot és Piotr Pytelt az ügyészség tavaly decemberben azzal gyanúsította meg, hogy közvetlenül a 96 tagú lengyel állami küldöttség halálával járó 2010-es szmolenszki légi katasztrófa után hatáskörüket túllépve együttműködési megállapodást kötöttek az orosz belbiztonsági szolgálattal (FSZB), az akkori miniszterelnök tudomása nélkül. 
    A Gazeta Polska Codziennie lengyel konzervatív napilap tavaly decemberben azt írta: a szóban forgó megállapodás "mindkét oldalt illető fenyegetés elhárítását" célozta. Az FSZB saját magára nézve az Egyesült Államok, valamint a NATO tevékenységét minősítette az ilyen veszélynek - írta a napilap, amely szerint a lengyel SKW többek között a szmolenszki légi katasztrófát vizsgáló lengyel katonai ügyészt is megfigyelte.
    A Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap viszont arról írt a tavalyi év végén: az SKW és az FSZB együttműködési megállapodása az Afganisztánban működő lengyel katonai kontingens  hazatérésével volt összefüggésben. Lengyelország 2012-ben vonta ki az Afganisztánban állomásozó kontingense nagy részét.
    A nizalezna.pl hírportál szerint a jelenlegi ügyészségi nyomozás Pytel és Nosek tábornok oroszországi szolgálati útjait is vizsgálja, valamint azt, hogy az SKW-ba látogató orosz tisztviselők szabadon, felügyelet nélkül mozogtak a lengyel katonai elhárítás varsói székhelyén. 
    Donald Tusk 2007 és 2014 között volt lengyel miniszterelnök.