Auguszta napja van. | 2024.03.29

Ürítik a víztározót, látható lesz a víz alatti Bözödújfalu

2017-03-12 11:18:00

A hét végén elkezdődött a bözödújfalusi mesterséges tó leeresztése, s mintegy másfél hónap múlva újra látható lesz az egykori település víz alatti része - jelentette szombat este a Maszol.ro erdélyi portál Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármesterre hivatkozva.

    A polgármester elmondta, a következő hetekben fokozatosan mintegy 15 méterrel csökkentik a víz szintjét a tározóban, hogy a vízgazdálkodási vállalat szakemberei meg tudják javítani azt a hidat, amely a tóban álló irányítótornyot köti össze a gáttal. A híd egyik összekötőeleme februárban a vízbe esett. 
    A tóból jelenleg másodpercenként 4 köbméter vizet engednek le a Kis-Küküllőbe. A tározó előreláthatóan másfél hónap múlva éri el a javítási munkálatok elkezdéséhez szükséges szintet. Ekkorra láthatóvá válik az egykori Bözödújfalu egész területe. Csibi Attila Zoltán úgy tudja, hogy a mesterséges tavat ősszel töltik fel újra.
    A hivatalos álláspont szerint a tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén, a vízből kiemelkedő templomtorony azonban a romániai falurombolás szimbólumává vált. A templomtorony 2014 június végén omlott le. 
    A gátépítés 1975-ben kezdődött, 1977-ben leállt, de 1984-től újraindult és a tó vízszintje 1992-ben érte el a jelenlegi magasságot. Bözödújfalu lakóit a szomszédos településekre költöztették. A 625 méter hosszú és 28 méter magas gát a Küsmöd patak vízét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében.
http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/77881-vizet-engednek-le-a-tarozobol-ujra-lathatova-valik-bozodujfalu