Emma napja van. | 2024.04.19

Ismertette kormányprogramját Zoran Zaev macedón politikus

2017-03-11 10:54:00

Zoran Zaev, a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) elnöke pénteken Szkopjéban ismertette tervezett kormányprogramját annak ellenére, hogy az államfő nem bízta meg kormányalakítással.

    Kijelentette, hogy nem igazak azon állítások, amelyek szerint az SDSM veszélyezteteti Macedónia függetlenségét és területi egységét, a szociáldemokraták kormányprogramja teljes mértékben tiszteletben tartja az alkotmányt. Mint mondta: a program célja a macedón állampolgárok életszínvonalának javítása, és az ország EU- és NATO-integrációjának elősegítése. 
    Kiemelte: amennyiben ő lesz a kormányfő, reformintézkedéseket foganatosít, amelyek Macedónia stratégiai érdekeit tartják szem előtt. 
    Nikola Gruevszkinek, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) vezetőjének sikertelen kormányalakítási kísérlete után Gjorge Ivanov államfő kijelentette: azt bízza meg kormányalakítással, aki hamarabb tudja bizonyítani, hogy megvan a szükséges támogatottsága. Annak ellenére azonban, hogy Zoran Zaev támogatói aláírásokkal bizonyította, a 120 fős törvényhozás 67 tagja áll mellette, Ivanov nem hajlandó őt kormányalakítással megbízni. Az államfő azt állítja, hogy a szociáldemokraták megállapodása az albán kisebbségi pártokkal veszélyezteti az ország függetlenségét és egységét, az albán politikusok ugyanis a támogatásért cserébe hét követelést fogalmaztak meg.
    Ezek között szerepel, hogy az albán legyen a második hivatalos nyelv az ország egész területén, ne csak az albán többségű részeken, és az albán kisebbség tagjait ugyanolyan mértékben foglalkoztassák az állami intézményekben, mint a macedónokat. Az ország himnuszának, zászlajának és címerének felülvizsgálatát is követelték, hogy azok jobban hangsúlyozzák az ország többnemzetiségű mivoltát, a nemzetiségek egyenjogúságát. Az albán kisebbség a lakosság mintegy harmadát teszi ki.
    Zoran Zaev pénteken arról beszélt, hogy új nyelvhasználati törvényt kell elfogadni, amely elősegítené az albán kisebbség jobb kommunikációját az állami szervekkel, azaz a hivatalos helyeken a macedón mellett használható lenne az albán nyelv is. Arról nem ejtett szót, hogy az ország második hivatalos nyelve is az albán lenne. Emiatt a kisebbségi sajtó azonnal árulással vádolta a politikust, a jobboldal pedig azt követelte, hogy - ha Zaev kijelentése valóban azt jelenti, hogy nem enged az albán követeléseknek - jelentse ki határozottan: nem teljesíti a feltételeket. 
    A szociáldemokraták vezetője arra is kitért, hogy személy szerint ellenzi az ország zászlajának, címerének és himnuszának megváltoztatását, de kész arra, hogy nyitott és széles körű vitát folytassanak minden kérdésről. 
    Zaev megismételte korábbi követelését, miszerint Gjorge Ivanov adja neki a kormányalakítás jogát, hogy mihamarabb megalakulhasson az új kabinet. 
    Macedóniában decemberben tartottak előrehozott parlamenti választást, ahol a jobboldal a szavazatok 1,48 százalékával kapott többet a baloldalnál, ami jól mutatja az ország megosztottságát. Az albán kisebbség támogatása nélkül egyik fél sem alakíthat kormányt.