Gedeon napja van. | 2024.03.28

NGM: az IMF is elismeri a magyar gazdaság eredményeit

2017-03-09 16:23:59

 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb állásfoglalása elismeri a magyar gazdaság eredményeit, többek között az elmúlt évek magas növekedését és az államháztartás alakulását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

 

    A minisztérium utalt arra, hogy az IMF delegációja - a szokásos éves felülvizsgálat keretében - február 23. és március 8. között tárgyalt Budapesten, ennek végeztével pedig záró nyilatkozatot adott ki csütörtökön.
     Az NGM közleménye szerint az IMF idén a foglalkoztatás és a nemzetgazdaság további bővülésére számít Magyarországon, elismeri a GDP-arányos költségvetési deficit és államadósság mutatók alakulását, az adóigazgatás reformja által elért eredményeket, a járulékcsökkentést és a bankadó jelentős mértékű leépítését. Hozzátették, hogy a Valutaalap szerint a magyarországi bankszektor megfelelő állapotban van. Nyilatkozatában az IMF a közfoglalkoztatási programhoz kapcsolódó szakképzés továbbfejlesztését javasolja, hogy a résztvevők fokozatosan átléphessenek az elsődleges munkaerőpiacra - áll a közleményében.
    A pénzügyi szervezet lehetőséget lát a fegyelmezett, növekedést segítő államháztartási környezet kialakítására, valamint az államadósság további csökkentésére, ezáltal a hosszú távú növekedés megalapozására - írta az NGM. Hozzátették, hogy az IMF a kormány kettős célját, a fenntartható gazdasági növekedést és a középtávú növekedési potenciál emelését is elérhetőnek látja. 
    A delegáció értékelése összhangban van a kormány azon elképzeléseivel, hogy a termelékenység strukturális reformokon, az európai uniós források hatékony felhasználásán és a munkaerőpiaci aktivitás növelésén keresztül javítható - hangsúlyozza az NGM.