Tivadar napja van. | 2024.04.20

Varga: már érezhető a tavalyi bérmegállapodás kedvező államháztartási hatása

2017-03-07 15:16:00

 A korábbi kormányzati gazdaságfehérítő intézkedéseknek köszönhetően kedvezően alakultak az első kéthavi áfabevételek, érezhető a tavaly őszi hatéves bérmegállapodás hatása és a szociális hozzájárulási adó alakulása is biztató folyamatokat tükröz - mondta a nemzetgazdasági miniszter a februári államháztartási adatokról tartott  budapesti sajtótájékoztatóján.

    Kérdésre jelentős sikernek nevezte a Paks II. beruházás brüsszeli engedélyezését és elmondta, idén 99,7 milliárd forintot állított be a kormány a beruházás előkészítésére a költségvetésben. Ha ennél nagyobb lenne az összeg, a kormány saját hatáskörében, a tartalékok terhére rendezné a többletkiadásokat, az idei költségek döntő részét hazai forrásból finanszírozzák majd - fejtette ki.
    Varga Mihály elmondta: a brüsszeli döntés után Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel konzultált, kiderült, Lázár János azzal számol, hogy már idén mintegy 200 milliárd forint kiadás merülhet fel Paks-II-vel kapcsolatban. 
    Ha ez valóban így alakul, akkor a forrásokról gondoskodnia kell a kormánynak, vagy a költségvetés tartalékaiból, vagy az orosz hitel esetleges igénybe vételével - mondta Varga Mihály. Hangsúlyozta, amíg a hazai források rendelkezésre állnak, addig azokból finanszírozzák a paksi atomerőművel kapcsolatos költségeket.
    A költségvetés alakulására visszatérve a miniszter kifejtette: azt követően, hogy az idén januárban 123,4 milliárd többlet alakult ki az államháztartásban, az idei első két hónap előzetes adataiban már szerepet játszottak a tavalyi bérmegállapodás pontjai. 
    A minisztérium jelentése szerint februárban 57 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, az első kéthavi többlet pedig 180,4 milliárd forintot tett ki. Február végére a központi költségvetés 144,2 milliárd forintos,  az elkülönített állami pénzalapok 48,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 12,2 milliárd forintos hiányt mutattak.
    Varga Mihály szerint elsősorban a növekvő áfa-bevételek járultak hozzá az államháztartási többlet kialakulásához, de a tb-járulékbevételek is pozitívan alakultak, még a januári járulékcsökkentés ellenére is, mivel a bérek emelkedtek.
    Varga Mihály figyelmeztetett: márciusban már deficitet mutat majd az államháztartás, mert jelentős mértékű áfa-visszautalások várhatóak. 
    Az első negyedévi adatok ismeretében a kormány áttekinti majd  a 2017-es költségvetést - mondta Varga Mihály.
    Egy másik kérdésre kifejtette: negatív kockázatot jelenthet az idei államháztartási folyamatokra a kamatkörnyezet változása. Ha a nemzetközi pénzpiacokon további hozamemelkedés következik be, az befolyásolhatja az államháztartás finanszírozását - jelezte a nemzetgazdasági miniszter.
    Az emelkedő hozamok kihívást jelenthetnek, emiatt az államháztartás finanszírozásában nem szabadna kizárni semmilyen finanszírozási lehetőséget, így a tárca nyitva tartaná "azt a kaput", hogy szükség lesz-e idén devizakötvény-kibocsátására, vagy sem.