Gedeon napja van. | 2024.03.28

Hamarosan Moszkvába utazik a brit külügyminiszter

2017-03-04 13:36:00

 Hivatalos látogatásra Moszkvába utazik a brit külügyminiszter - közölte szombaton a brit külügyi tárca szóvivője.

    A bejelentés szerint Boris Johnsont Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hívta meg.
    A brit külügyi szóvivő a látogatás időpontjáról csak annyit mondott, hogy Johnson moszkvai utazása "a következő hetekben" várható.
    A külügyminisztériumi illetékes szerint London Oroszország-politikájának alapja "a kapcsolattartás és az egyidejű óvatosság", és Boris Johnson tervezett moszkvai látogatása "teljes mértékben illeszkedik" ehhez a hivatalos állásponthoz.
    Johnson moszkvai tárgyalásainak középpontjában a bejelentés szerint a brit-orosz viszonyrendszer, valamint a szíriai és az ukrajnai válság áll majd. A brit külügyi szóvivő szerint e két válság kérdésében jelentősek a nézeteltérések Nagy-Britannia és Oroszország között, Johnson moszkvai látogatása pedig nem jelenti azt, hogy a kapcsolatok visszatérnek a normális kerékvágásba. A brit külügyminiszter "erőteljes" véleményeket fogalmaz majd meg a vitás kérdésekben - közölte.
    A szóvivő hangsúlyozta: Londonnak mindig is az volt az álláspontja, hogy kész a kapcsolattartásra Oroszországgal olyan ügyekben, amelyekben a brit nemzeti érdekek ezt diktálják.
    Johnson a BBC-nek nyilatkozva nemrég kijelentette: Oroszországgal fenn kell tartani a kapcsolatokat, de "nagyon óvatos módon, és mindig figyelni kell, hogy (Moszkva) éppen miben mesterkedik".
    A brit külügyminiszter a londoni parlament felső kamarájának legutóbbi meghallgatásán elméletben nem zárta ki, hogy a brit kormány együttműködhet Oroszországgal az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet megsemmisítésében.
    Johnson a Lordok Háza nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának január végi ülésén kijelentette: Szíriában ma már nincsenek jó választási lehetőségek, a helyzet katasztrofális.
    Ha azonban esély kínálkozik egy olyan egyezségre Moszkvával, amely Bassár el-Aszad szíriai elnök távozásához vezet, csökkentve ezzel az iráni befolyást a térségben, egyben lehetővé teszi a közös fellépést Oroszországgal az Iszlám Állam ellen, "az lehetőséget kínálhat az előrelépésre" - fogalmazott a brit külügyminiszter a felsőházi meghallgatáson.