Emma napja van. | 2024.04.19

Rétvári: évről évre népszerűbb a Határtalanul! program 

2017-03-04 13:10:00

Évről évre népszerűbb a Határtalanul! program, idén már az első körben majdnem annyi pályázatot adtak be, mint tavaly összesen - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel.

    Az államtitkár, utalva arra, hogy a Határtalanul! program idei pályázatainak első szakasza a héten zárult le, megjegyezte: a pályázók csaknem négyötöde volt hetedikes osztály. 
    A kiírás első körében, február 28-án éjfélig 927 pályázat érkezett be, ebből a hetedikesek tanulmányútjához 714 pályázatban igényeltek támogatást. Azoknak is van lehetőségük pályázatot benyújtani, akik eddig még nem tették meg. 
    A következő beadási szakasz április 30-án zárul - közölte Rétvári Bence. Hozzátette: a támogatásra jogosult intézmények - általános és középiskolák - még három körben további pályázatokat nyújthatnak be augusztus 31-éig.
    Rámutatott: a program évről évre bővült, 2013 óta a diákok száma háromszorosára, az iskoláké két és félszeresére nőtt. A 2016/17-es tanévben 43 631 diák vesz részt a programban, és 11 607 diák érkezik határon túlról Magyarországra. A Határtalanul! program keretében 2010 óta több mint 140 ezer magyarországi diák vehetett részt a határon túli régiókat célzó tanulmányi utakon. 
    Az államtitkár szerint az idei kiemelkedő érdeklődés oka többek között az is, hogy az előző évekhez képest magasabb az egy diákra jutó támogatás összege, és számos könnyítés segíti a pályázókat. Míg korábban csak a szállás és az útiköltség, addig mostanra már az étkezés és egyéb programok is elszámolhatók. További könnyítés, hogy három kísérő tanár díját is el lehet számolni, valamint a pályázatok beadása is egyszerűbbé vált az elektronikus felületen keresztül - jelezte az államtitkár.