Emma napja van. | 2024.04.19

Európai szintű szakorvoshálózat kezdi meg működését márciustól

2017-02-28 16:06:00

 Ritka betegségek szakorvosainak csoportjait összekötő, munkájukat összehangoló európai hálózat kezdi meg működését márciustól - közölte az Európai Bizottság kedden.

    A bizottsági tájékoztatás szerint a kis előfordulási arányú betegségek diagnosztizálásával és gyógyításával foglalkozó szakemberek együttműködését segítő 24 tematikus referenciahálózat 26 európai ország több mint 900, rendkívül specializált egészségügyi ellátást nyújtó szolgáltatóját kapcsolja össze. A referenciaközpontok a csontrendellenességektől kezdve a hematológiai betegségeken át a gyermekrákig és az immunhiányos betegségekig a témakörök széles skálájával foglalkoznak.
    Vytenis Andriukaitis, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős tagja elmondta, az Európai Unióban rendelkezésre álló legjobb szaktudás ilyen mértékű összefogása évente betegek ezreinek válhat előnyére. Mindazoknak segítséget jelent, akik az orvostudomány kevéssé feltárt területein igényelnek fokozott és rendkívül specializált egészségügyi ellátást - fűzte hozzá
    Elmondta, hogy az európai referenciahálózatok segítségével az egészségügyi szolgáltatók uniószerte együttműködhetnek azon összetett vagy ritka betegségek kutatása és kezelése céljából, amelyek rendkívül specializált kezelést, valamint a szaktudás és az erőforrások fokozott koncentrációját igénylik.
    A gyakorlatban egészségügyi eszközök, gyógyászati megoldások és orvostechnikai eszközök kidolgozását fogják biztosítani, nagyszabású klinikai vizsgálatokkal lendítik előre a kutatást, és új gyógyszerek kifejlesztését teszik lehetővé. A hálózatok egyúttal megkönnyítik a páciensek számára az egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó információkhoz való hozzáférést, növelve kezelési lehetőségeiket is - tette hozzá az uniós biztos.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó