Tivadar napja van. | 2024.04.20

Az O. Torvald nevű rockzenekar képviseli Ukrajnát az idei versenyen

2017-02-26 13:52:00

Az O. Torvald nevű zenekar fogja képviselni Ukrajnát a májusi kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon.

    A szombat esti döntőben hat előadó versengett azért, hogy Ukrajnát képviselje a dalversenyen. A három elődöntőből két-két résztvevő jutott be a döntőbe. A zsűri és a közönség szavazatainak összesítése alapján holtverseny alakult ki az O. Torvald csapat és Tayanna énekesnő között. Előbbi a közönségtől kapott több szavazatot, így az együttes képviselheti majd Ukrajnát a kijevi fesztiválon. A fiatal rockbanda Time című dalával hódította meg a nézőket.
    Ukrajna azzal nyert jogot az idei verseny megszervezésére, hogy Dzsamala krími tatár énekesnő 1944 című dalával megnyerte tavaly a Stockholmban rendezett 61. Eurovíziós Dalfesztivált.
    A szakmai zsűrit hárman alkották: Dzsamala mellett tagja volt Kosztyantin Meladze zeneszerző-producer és a Verka Szegyucska művésznéven ismert Andrij Danilko, aki második helyezett lett a 2007-es helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon
    Kijev nem először lesz házigazdája a versenynek: korábban 2005-ben rendezték meg a dalfesztivált a fővárosban azután, hogy az előző évi versenyt Ruszlana Lizsicsko ukrán énekesnő nyerte Isztambulban.
    Február közepétől az interneten már elkezdték árusítani a jegyeket a május 9. és 13. közötti fesztiválra. A hat főpróbára, valamint a két elődöntőre és a fináléra összesen 70 ezer jegyet készülnek eladni 8 és 100 euró (2500 és 31 000 forint) közötti áron.  
    Az O. Torvald együttes 2005-ben alakult a kelet-ukrajnai Poltava városában. 2006-ban Kijevbe költöztek. Első albumuk 2008-ban jelent meg. Az öttagú - punk-rock, pop-rock, alternatív rock műfajokba besorolt - együttesnek eddig hat lemeze jelent meg, amelyen dalaikat ukrán vagy orosz nyelven adták elő.

https://www.youtube.com/watch?v=2IzPrOp2VjU&feature=player_embedded