Auguszta napja van. | 2024.03.29

Partnerség a Via Carpatia útvonalon

2017-02-23 11:01:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársai kétnapos szakmai konferencián vettek részt Kassán. A rendezvényt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Megyei Önkormányzat és a Kassa Megyei Önkormányzat közösen alapított nemzetközi szervezete, a Via Carpatia Európai Területi Társulás rendezte. A programsorozat három találkozót foglal magában, melynek első eseménye volt a kassai, amely az érintett Kassa megyén belül Kassa városa és vonzáskörzete területére fókuszált.

A találkozó fő célja a már létező partnerségek erősítése és az új határmenti együttműködések kialakítása volt. Meghatározásra kerülnek a két partnermegye további kapcsolódási pontjai is a turizmus, a kulturális együttműködés és a gazdaság- és kereskedelemfejlesztés terén, amelyet részben a határmenti együttműködési programokból való közös pályázati lehetőségek kihasználásával tervezünk. Az esemény létrejöttét a Szlovák Köztársaság Közlekedésügyi, Építésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériuma pályázatán elnyert, a regionális fejlesztés támogatására biztosított forrás tette lehetővé.

1667_0_680.jpg

Orbán Máté Julianna, a társulás igazgatója nyitotta meg a rendezvényt

Az első nap során a résztvevők előadásokat hallgattak meg az Interreg V Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program rejtette lehetőségekről és a 4 országot érintő Magyarország-Szlovákia-Románia Ukrajna ENI határon átnyúló programról. Ismertetésre kerültek a magyar operatív programok, a forráskeretek és a támogatható tevékenységek is. Bemutatkozott a Gömöri Kézművesek Társulása is, ismertették tevékenységüket, programjaikat. Az ezt követő kerekasztal beszélgetés során a két partnermegye további kapcsolódási pontjait és jövőbeli terveit tárgyalták meg a jelen lévők.

1667_2_680.jpg

Az eszmecsere keretében számos kérdés, észrevétel hangzott el, középen Szombatiné dr. Sebők Emese megyei aljegyző

A második napon a határon átnyúló együttműködések, mint fejlődési lehetőség címmel hangzott el tájékoztató és megismerhették a résztvevők a szlovák operatív programok rendszerét is.

1667_3_680.jpg

Rudolf Bauer előadás közben

(forrás: baz.hu)