Csongor napja van. | 2024.04.16

Új program a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítésére

2017-02-21 17:28:00

 

Indul a Lépj a piacra! program szerdán a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítésére - nyilatkozta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-nek kedden.

 

    Hangsúlyozta, a program felkészíti az új egyéni vagy mikrovállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező fiatalokat saját vállalkozás indítására.
    A sikeres képzés végén mintegy 200 vállalkozó kedvű fiatal részesülhet 2 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásban. A programban tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező, 25 és 30 év közötti, nem felsőfokú végzettségűek, és a 30 és 35 év közötti felsőfokú végzettségű fiatalok vehetnek részt - mutatott rá az államtitkár.
    Ismertette, hogy a programban a jelentkezők kompetencia-mérésen vesznek részt, ezt követően e-learning képzésen sajátíthatják el az önálló vállalkozás létrehozására, irányítására és sikeres működtetésére vonatkozó ismereteket.
    Az államtitkár kiemelte: a képzés biztosítja, hogy a pályázók jelentős része támogatásban részesíthető üzleti tervet készítsen. A támogatást igénylőnek 20 százalék önrésszel is hozzá kell járulnia a projektje megvalósításához.
    A programban 195-en kaphatnak támogatást vállalkozás indításához, a program költségeit a Nemzeti Foglalkoztatási Alap állja.
    A program kiegészíti az eddigi vállalkozóvá válást elősegítő támogatások csoportját, így az azokból kimaradók számára is megnyílik a lehetőség céljaik megvalósítására - mondta az NGM államtitkára.