Gedeon napja van. | 2024.03.28

A szlovénok több mint fele helyeselné a sorkatonai szolgálat visszaállítását

2017-02-20 12:38:26

A geopolitikai környezet változásai és az európai biztonságpolitika kihívásai miatt a szlovénok 57 százaléka támogatná a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását - derült ki a Delo című szlovén napilap hétfőn közzétett felméréséből.

    Arra a kérdésre, hogy a regionális politikai helyzettel kapcsolatos aggodalmak miatt kötelezővé kellene-e tenni újra a sorkatonai szolgálatot, amelyet Szlovénia 2003-ban megszüntetett, a megkérdezettek 57 százaléka "igen" választ adott, míg 26 százalék szerint erre nincs szükség. A szlovén kormány nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy nem áll szándékában visszaállítani a kötelező sorkatonai szolgálatot. 
    A szlovénok mindössze 22 százaléka támogatja, hogy a kormány a NATO elvárásai szerint a védelmi célú kiadásokat a jelenlegi 0,9 százalékról a hazai össztermék (GDP) két százalékára növelje, ahogyan azt az új amerikai kormányzat is sürgeti. Az állampolgárok 62 százaléka ellenzi a szlovén hadsereg költségvetésének növelését, ugyanakkor az Európai Unió (EU) haderejének erősítését 49 százalék támogatja.
    Arra a kérdésre, hogy szükség van-e egy erős európai-amerikai szövetségre, a válaszadók 49 százaléka igennel, 39 százalékuk nemmel válaszolt.
    A szlovénok többsége az EU megmaradását gazdasági okokból és az új tagországok társadalmi fejlődése szempontjából tartja fontosnak, és úgy értékeli, hogy Nagy-Britannia kilépése az unióból (Brexit) nem veszélyezteti az EU fennmaradását.