Auguszta napja van. | 2024.03.29

Sajtóinformációk: beismerő vallomást tett a gyanúsított

2017-02-19 08:59:00

A Velvet és a PestiSrácok portálok szombati információi szerint beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi.

    A két híroldalt Brunner Tamás, P. László ügyvédje tájékoztatta, de ennél többet nem mondott. 
    Brunner Tamás pénteken még csak annyit közölt az MTI-vel, hogy P. László részletes vallomást tett a nyomozóknak. Az MTI kereste szombaton is az ügyvédet, de többször próbálkozásra sem érte el.
    Az M1 aktuális csatorna esti Híradója úgy értesült, hogy a gyanúsított férfi részleges beismerő vallomást tett: azt ismerte el, hogy ő látható a térfigyelő kamerák felvételein, illetve övé volt az a hátizsák, amelynek a maradványait megtalálták a helyszínen.
    Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, csak a pénteken már közölt információt tudja újra megerősíteni, miszerint szerdán és csütörtökön a gyanúsított folytatólagos kihallgatására került sor, a kihallgatásról azonban részletek jelenleg - a nyomozás érdekeire figyelemmel - nem közölhetők, mert az az eljárás érdekeit sértené.
    A férfi kihallgatása hétfőn folytatódik.
    Tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el.